Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2008. május 25., vasárnap

Az első... (2008. május 19-i hét)


Kezdjük egyből azzal, hogy borzalmas időket élünk, behalt Anyuka gépe, így nem elég, hogy nem tudom megnézni, épp hány fok van Budapesten, nem chatelek, blogot írni is elég nehéz. Most Apuka gépével küzdök, de abban bízom, hogy a következő heti adagot Zsófi fáradozásainak köszönhetően már a saját gépemen rögzíthetem. Mert esküszöm, ez így nem az igazi.

Na de térjünk a lényegre! Lehet, hogy minden hét úgy fog kezdődni, hogy "na, most már tényleg nem lesz semmi említeni való"? Mert ugye ezt a poént már múlt héten is elsütöttem, de esküszöm, megint azt hittem. Na aztán...
  • A hétfő ígéretesen alakult, Matyuli beizzította legújabb kedvenc szórakozását, a pelenkázó fölötti polcról pakolást. Korábban is kedvenc hely volt a pelenkázó, ugyanis Apa telepakolta a felette lévő polcot hasaló plüss állatkákkal, akik a polc széléről kukucskáltak lefele az épp pelenkázott páciense (főként Matyulira). Imádta ezeket. Na de mostanra oda jutottunk, hogy annyira ügyesen fog, nyúl, hogy hopp, egy szép irányított mozdulat, és már repül is lefele a kacsa, a másik kacsa, a macska, a kakas, a zsiráf és a megnemmondommilyenállatlehet állatka. Szóval első polcról pakolás. Ja, és egyértelműen jobbkezes a srác.


  • Következő attrakcióról először csak elmesélésből értesültem, de később saját szememmel, fülemmel is megcsodálhattam. Egyébként a "hülye szülők" tipikus esete. Ugyanis eddig, amikor mentünk Nagyihoz mindig messziről kiabáltam, kéz- és füst jeleket adtam le, hogy dugják el a kutyát, nehogy Matyuli felébredjen, megijedjen, megálljon a növésben. Na most kiderült, hogy Matyulinak nem kicsit tetszik a kutya: Fánka ugat, Matyuli rötyög. Höhö-höhöhö-höhöhöhö. Pedig majdnem sikerült kutyától félős gyereket nevelnünk belőle. Na mindegy, még annyi lehetőségünk van az elrontására.


  • Ugyanez a kacarászás a jutalom manapság a csikizésre, főleg a mellkas az érzékeny pont.

  • Sporteseményekben gazdag volt a hét, így tettünk némi engedményt, és volt egy kis TV nézés. Megvolt az első BL döntő (hajrá MU!!), és az első veszprémi bajnoki cím. Ha jól hallottam: É-pííí-tőőők!



  • Aztán jött a hétvége nagy eseménye: (szinte) teljesen vízszintesből félig ülőbe (mondjuk heverészőbe) állítottuk a babakocsit. Mióta vártam ezt! Na Matyuli kevésbé, mert azért csak nyekergett így is, de tagadhatatlan, hogy nagyot léptünk a csendes környékké minősítés felé. Lehet, hogy egyszer napszemüveg nélkül is el merek menni vele sétálni. Vagy egyáltalán el merek menni vele sétálni. Egyébként más sem hitt a szemének: Robi kutyasétáltatós ismerősei meg is jegyezték, hogy jééé, nem kézben van a baba, hanem alszik (!!!) a kocsijában (!!!).

  • Szintén ezen a napon történt valami nagyon hihetetlen: első napközbeni alvás kiságyban. Na ehhez mondjuk valami olyannak kellett történnie, amire én képtelen vagyok, így vagy csak hétvégente, vagy Robi lottónyeremény miatti munkából való kilépése után ismétlődhet a produkció: Matyuli (és egy önfeláldozó szülő) reggel 1/2 8-kor kelt, 10-re Anyukát is kiordította az ágyból, és 11-re totál kipurcant. Lehet valami ebben a "kelj fel vele korán" tanácsokban...

  • Ezt az eseményekben gazdak hetet az első károkozás zárta: vasárnap délután Szarka család legifjabb sarjának érdeklődését erősen felkeltette Nóra (alias Lila néni) türkiz csillámos hajpántja. Matyi szépen mosolyog, hajpánt a kézben. Egyszer csak reccs, már egy ultra-modern hajpánt és egy nagyon csini medállá alakítható műanyag darabka Matyuli kezeiben. Matyuli örül, Anya ég, Nóra a veszteség ellenére elég jól tartja magát.

  • És a végére a kedvencem, amit attól tartok, hogy nem tudom leírni, de remélem soha nem felejtem el: Matyuli reggelente, de ha kipihent, akkor délutánonként is cuppog. Ez alapján ugye nehéz elképzelni, de ki-be szívja a kis száját, és annyira vicces hangot ad hozzá, hogy meg kell zabálni! (A képről talán felismerhető...) Ennél már csak a "de finom volt" nyelvcsettintését szeretem, attól rendre könnybe lábad a szemem.

Egyébként a fentieket mind egy Haramia vezér produkálta, akinek a legkedvesebb mulatsága mostanság az ordítozás. Ó, hol vannak már a mezei sikolyok, most már hőbörgés van, de úgy, hogy néha már tényleg zokon veszem.

Persze ezt közönség előtt titkolja, dolgozóban is csak akkor sírt, ha meghallotta Erzsi "nálam ne sírj!" felszólítását ;-) Plázázás közben pedig akkora csajozást nyom, hogy még azok az eladó kisasszonyok is köszönnek, akik korábban soha nem vetemedtek ilyenre.

Mivel a hőbörgést és a porszívó zúgást nehezen bírom, szerda óta (ekkor volt porszívó zúgás) folyamatosan jövünk-megyünk, bátran autókázunk (jaj, csak nehogy elbízzam magam!!), itt-ott megállunk, és keressük az izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokat.

2008. május 18., vasárnap

Az első... (2008. május 12-i hét)


Nagyon úgy nézett ki, hogy ez egy igen csak rövid bejegyzés lesz, aztán csütörtök magasságában annyira felgyorsultak az események, hogy csak na. Egyébként ezen a héten kevésbé a csecsemőfejlődési to-do listát tikkelgettük, hanem inkább a népszerű baba-mama programokat illetve igazi férfias dolgokat kóstolgattuk. Néha szinte a szó szoros értelmében...


  • Pünkösd hétfő, éljen a 3 napos hétvége és a 4 napos munkahét. Ennek köszönhetően Matyulival egy jót sétáltunk hétfőn (értsd: itthon volt Apa, a rettenthetetlen, aki nem fél, és nekivág Matyival egy sétának). Hazafelé jövet nagy ötletelésbe fogtunk, Apuka kitalálta, hogy inna egy sört, ezen én is felbátorodtam, és gondoltam egy nagyot: én meg iszom egy kólát, amit utoljára kb. 1,5 éve ittam, és talán ennyi idő múlva jön majd rám megint. Irány a házunk előtti cukrászda, leülünk, dolce vita. És akkor kihozzák a sört, és Matyuli elkezd remegni Apa kezében. De nem kicsit. Kapkod a sörösüveg után, üt, rúg, morog. Végül sörösüveget nyalogat, szigorú szülőknek köszönhetően csak kívülről, végül is ott koszosabb. Szóval megvolt az első sör. (Érdekes, hogy kb. ennyi idős volt egy ismerős kislány, amikor meglátogattuk, és a szemünk láttára esett transzba egy pohár vörösbor láttára. Úgy látszik, ez valami korosztályos ártalom.)

  • Amikor Matyuli elunja a játékait, és már minden programhelyszínt végigjárt (hintaszék, "játszóház", kiságy...), akkor azt szoktuk játszani, hogy Matyuli a hátán fekszik, Anyuka pedig szétpuszilgatja a nyakát. Ezzel elég sokáig el lehet lenni, ha fogy a türelem, akkor a rádióból szóló zenére Anya táncol (amennyire térdepelve lehet), illetve ha nagyon szorult helyzetben vagyunk, még énekel is. (Pedig olvastam, hogy ezzel sokat árthatok a gyereknek, lévén semmmmmi hangom nincs, de ő élvezi, biztos röhög magában.) Na de most új dolgot sikerült kifejlesztenünk: a Matyuli féle baba-mama tornát. Matyi fekszik a hátán, én térdelek (vagy néha nyújtva a lábam), és 2 illetve 3 ütemű fekvőtámaszokat nyomok ütemtől függően "su-su" illetve "su-su-su" felkiáltásokkal. Az utolsó "ütem" Matyuli arcától 5 centire, aminek az eredménye az ő részéről nagy-nagy rötyögés, az enyémről pedig remek izomláz.

  • Tiborral, testi-lelki-szellemi karbantartónkkal Matyuli már többször is találkozott, és szerintem nem túlzás azt állítani, hogy meglehetősen odavan érte, érdeklődve figyeli, hallgatja. (Szerintem ő is ugyan attól a nyugalomtól van lenyűgözve, mint amiért mi úgy várjuk mindig, mint a Messiást.) Pénteki találkozásunkkor is majd fél órát tudott azzal tölteni Matyuli, hogy figyelte, amint Tibor masszírozza Apát. (Ennyi időre semmi mással nem tudjuk a hintaszékébe szegezni.) Aztán csak kiolvastuk a tekintetéből, hogy ő bizony kipróbálná ezt a dolgot, így megvolt az első babamasszázs. És persze ez sem a mindenki számára hozzáférhető fajtából.

  • Vasárnap pedig megtörtént, amit még nagyon távolinak gondoltam: beültünk Matyulival egy étterembe. Na jó, nem egy étterembe, hanem a szülő életünk előtti törzshelyünkre, ahol nagy-nagy örömmel fogadtak minket a felszolgáló lányok (valljuk be, főként a család férfi tagjait). Ja, és a nagy őszinteség rohamban azt is bevallhatom, hogy bár olasz az étterem, nem a Nagy zabálást bírta ki Matyuli, hanem csak egy gyors desszertre ugrottunk be, de akkor is, megvolt az első éttermi látogatásunk.



Szóval ennyi minden történt, és akkor még nem is említettem az első önálló apás fürdést (értsd Anya nélkül, nyakig vizesen, totál kimerülve), az első rövidnadrágos napot (ld. fenti fotó), az első önálló fotelban ücsörögve olvasgatást (ld. szintén fent), első teraszon pihizést.

Haladunk, nagy-nagy lépésekkel, hátra soha nem nézve.

2008. május 15., csütörtök

Mindjárt itt a balatoni nyár


Hétvégén Balatonon jártunk, na nem először, de azért csak megemlékezünk róla.

A balatoni vizitek azért mindig olyan különlegesek, mert Matyuli elvei megszegésére kényszerül, és kénytelen két nagy napközbeni alvást is beiktatni. Az oda- és visszaút alatt számításaim szerint pont annyit alszik, mint máskor egy héten...

Először talán március végén jártunk lent, annyi biztos, hogy egy szép napsütéses nap volt. A kisfiú akkor épp azt a (rendkívül rövid) korszakát élte, amikor szinte szeretett babakocsizni, így amint befordultunk a Balatonhoz vezető utcába, már aludt is. Én meg köröztem a házunk és a Balcsi között, aztán amikor lefáradtam, stafétabotként kezdtük átadni egymás közt a babakocsit, szigorúan betartva a "megállni tilos" szabályt. Lett is oltári nagy alvás, csodálatosan egészséges pofiszín, majd otthon "Úr Isten, leégett a gyerek" anyapara. Ja, és megvolt az első cumisüvegből evés, Apuka oda se mert nézni, olyan mélyen élt még bennünk a cumizavaros szopisztrájk lelki terrorja. Aztán elégedetten elindultunk haza, nem is sejtve, hogy a hétvége mekkora hatással lesz további életünkre. Azóta ugyanis Matyuli elvei a következő két szabállyal bővültek:
  • "Cumisüveget szájunkba nem veszünk!" - de jó, ha olyan könnyen szokik majd rá (ha kell), mint anno a szopizásra, lesz megint egy húzós hónapunk

  • "Nap az arcunkat egy pillanatra sem érheti!" - még jobb, mert ugye nincs annál egyszerűbb, mint úgy körözni pl. a lakópark körül, hogy soha ne süssön a szemébe a nap. Persze csinálhatnánk olyan túrákat, hogy délelőtt elindulunk az egyik irányba, és délután, amikor már máshogy süt a nap, hazaindulnánk. Úgyis annyira szeret sétálni... Szóval a lényeg, hogy Kata "fordítsd szembe a nappal, úgy becsukja a szemét és elalszik" tanácsát nem tudtuk túl sokáig alkalmazni. (Most még híresebb lettél, megint Téged idézlek!!!)
Ezek után már csak arról voltak híresek a balatoni vizitek, hogy lefagy a derekam (a ház még hideg, így a teraszon megy az evészet).

Aztán most hétvégén megint leugrottunk egy gyors kőműves csekkolásra, meg megnéztük a kacsákat. (Matyuli egyébként nagy szárnyas párti, soros kedvenc haver a nyakhúzásra zenélő liba, illetve egy új szerzemény, egy vadkacsa.) "Csak bírjuk ki, míg felülhet a kocsiban" teóriámat erősíti, hogy a hordozót raktuk a babakocsira, és úgy nagyon élvezte a kocsikázást.


Ment a sikongatás a fűzfáknak, és hála Istennek a víz még nem keltette fel az érdeklődését. (Ezt csak azért írom, mert én gyerekként arról voltam híres, hogy nekem május 1-vel megkezdődött a Balatoni szezon, és onnantól alig lehetett kiimádkozni. Na most meg arról vagyok híres, hogy eltelnek úgy nyarak 1 utcára a parttól, hogy nem megyek be a vízbe, mert "hideg". Szóval nem tudom, ki lesz, aki majd lóbálja a gyereket május 1-én a fagyos vízben, de nem én. Bár ha képes vagyok koffeinmentes kávét inni rizstejjel, akkor lehet, hogy a Balatonba is bemegyek a kedvéért???)

A lényeg, hogy már alig várjuk, hogy beinduljon az igazi Balcsi szezon, és lent röföghessünk a nagy jólétben, távol a várostól!

2008. május 8., csütörtök

Az első... (2008. május 5-i hét)


Ez a hét inkább a korábbi hetek vívmányainak bebetonozásáról, mint újabb mutatványok bevillantásáról szólt. Persze azért ez az "eseménytelen" hét is tartogatott sok-sok meglepetést, örömöt:

  • Ami talán a legfontosabb Matyuli fejlődése szempontjából, a fogás már nagyon megy! Örömteli, de fájdalmas lépés, hogy hihetetlen erővel fogja (tépi) a hajam, a fülem, a pólóm, a szám, az orrom... Fájdalommentes, és így még inkább örömteli, hogy fogja a játékait, és így már nem csak a fölé/mellé lógatott kütyükkel, hanem a kisebb plüss barátokkal is tud mit kezdeni.


  • Mi az, hogy tud mit kezdeni! Ezen a héten láttam először azt az igazi "hello, hát te meg hol jártál, mindegy, lényeg, hogy itt vagy" örömöt Matyuli arcán, amikor előkerült egy-egy pár napra száműzött játék. Olyan aranyos, vigyorog ezerrel, megragadja, felhúzza a lábait, és oldalra gördül a kis szőrös havert szorongatva.


  • Mivel a szellemi fejlődés legalább olyan fontos, mint a testi kunsztok villogtatása, íme az első "engem aztán ne nézzetek hülyének" eset. Mint a korábbi bejegyzésekből látszik, a babakocsiban sírás és a napközben nem alvás problémácskákon kívül semmi de semmi gond nincs a gyermekkel, de én gyarló anya arra gondoltam, hogy de jó lenne, ha ezekkel sem lenne baj. Hopp, elő is kaptam agykontrollos tudományomat (a tanfolyamon kifejezetten tanítják, hogy annál egyszerűbb nincs, mint kisgyereket agykontrollal kezelgetni), és a hét elején este az ágyban agykontrollos módszerekkel elkezdtem Matyulimat győzködni a napközben alvás és babakocsizás szépségéről. Hétfő, kedden és szerdán. Az eredmény nem váratott magára: hétfő, kedden és szerdán amint abbahagytam győzködését alfában, megnyekkent és jött hozzánk bétában. Azóta nem győzködöm, azt hiszem ennél egyértelműbben nem fejezheti ki, hogy hagyjam már békén ezekkel. (Babakocsi ügyben egyébként visszaszámolok, azzal bíztatnak ugyanis az ismerős anyukák, hogy majd ha felülhet a kocsiban, elnézelődik, és nem fog ordítozni. Nagyon várom!)


  • Szintén nem először, de most már egyre ügyesebben megy az ujjszopizás. Hüvelyk- és mutatóujj, illetve egy/két egész ököl felváltva. Ha valaki erre felszisszenne: bármilyen cumis bepróbálozásra a "nem értelmezhető" felirat jelenik meg az arcán, ha nem éhes, egyszerűen kiesik, ha éhes, akkor 3-4 szopizás után 1-2 méterre repül az a semmirekellő gumidarab. Ja, és egy Ranschburg idézet, csak hogy én is megnyugodjak: "Körülbelül három és tizennégy hónapos kor között szinte minden gyermek átesik egy ujjszopási perióduson, ami a fejlődés egészséges, normális tünete." Megnyugodtam.


  • Ez inkább Anyuka fejlődésében nagy lépés, kevésbé Matyuliéban, de a héten először édes kettesben kimozdultunk autóval. Ez sok okból nagy szó, ugyanis a hordozóba bekötés, hordozó kocsiba pattintás, babakocsi összecsukás és kinyitás mind-mind olyan tudomány, amiben eddig csak Apuka jeleskedett. De kedd este megkaptam a kiképzést, már elalvás előtt is csak erre az izgi másnapi programra tudtam gondolni, így amikor Kata lemondta a találkát, és már annyira rá voltam pörögve a kocsival kiruccanásra, hogy felkerekedtünk Matyulival. Tökéletesen sikerült a program, oda-vissza csend az autóban (pedig készültem Kata módszerével: "A gyerekkel autózás titka, hogy hangosabban énekelj, mint ahogy ő sír!"), Árkádban pedig bealvás. Na ennek annyira megörültem, hogy be is vonultunk az egyetlen csendes és egyben értelmes elfoglaltságot is biztosító helyre (Libri), és ott vártuk meg, hogy Matyuli kialudja magát.


  • A keddi mérésnél (korábbi perverz szokásunkat elhagyva már csak keddenként méricskélünk) Matyuli először lépte át a 7 kilót, és ránézésre azóta is rendületlenül nő és csak nő és csak nő...


  • Első hallásra apróság, de azért a hasazós múltunkat ismerve nagy dolog: Matyuli már hason is sikongat.


  • Szintén hasazós produkció, csak a másik oldalról: már annyira ügyesen emelgeti a lábait, hogy egy szebb zoknival nagy örömöt lehet okozni neki. Ez a produkció egyébként nagyon hasznos peluscserénél, ő emel, én fényezek a kencével.


  • Végül egy dolog, amit nem először csinál, sőt, de most volt először, hogy majdnem berágtam rá érte: úgy morog evés közben, hogy nem lehet mellette megmaradni. És mivel csak anyatejet eszik, nagyon nem tudok elmozdulni mellőle. Nagyija szerint olyan ilyenkor, mint egy bozótharcos (nem csak nyög, morog, hanem üt és rúg is...), én valahogy azokat a nagyon fura amerikai egymást dobálva verekedős emberekkel vélek felfedezni némi hasonlóságot. A lényeg, hogy erről le kell szokni, nem tudok mellette aludni, így van, hogy reggel már 9-kor fel kell kelnünk ;-))

Helyzetjelentés - ebben a formában az utolsó (2008. május 8.)


Még egy utolsó e-mail-es helyzetjelentés, és akkor mostantól tényleg csak itt...

Sziasztok!

Már régóta bennem van, hogy jaj, de rég nem írtam már helyzetjelentést, de most, hogy megnéztem (febr. elején küldtem az utolsót), le vagyok döbbenve. Azóta mondhatni új fiunk van... Gondolom Ti azért bírtátok, hogy nem osztom meg a bénázásunkat, csak hát én megfogadtam, hogy ezeket a kis irományokat elrakom majd Matyulinak, és így most nagyon le vagyok maradva. (Itt és most bocs a terjedelemért, de nem csak nektek, hanem a történelemnek is írok.) De a jó hír, hogy így és ebben a formában ez az utolsó helyzetjelentés, ugyanis Matyuli kapott a 4 hónapos szülinapjára egy blogot, és innentől kezdve ott rosszalkodom.Szóval már nem kötelező olvasni, de akit érdekel, szívesen látunk a http://matyivilaga.blogspot.com oldalon. És örülnék, ha kommentálnátok is Matyuli történeteit, had olvasgassa majd 15-20 év múlva!

Tartok tőle, hogy ha valami (valaki) félbe nem szakít, hosszú leszek, ezért az elfoglaltaknak egy executive summary / vezetői összefoglaló: Köszönjük, remekül vagyunk, evészet rendben, így Matyuli (alias Golyó Gabi illetve Hurka Gyurka) kerek, babakocsiban továbbra is ordítás, napközben csak muszájból alvás, oltári nagy vigyorgás, kiabálás, duma, két kéz szájba tömködés. Vicces dolgok nem nagyon történtek :-((

És akkor annak, aki ráér, emészthető fejezetekbe tagolva:

Alvás, kiságy, egyebek

Visszaolvasva láttam, hogy anno, amikor írtam, még nem volt hajlandó megmaradni az ágyában. No ez úgy oldódott meg, hogy anyukám igazi kamikáze módon csak be-be rakosgatta a gyereket az ágyba, és utána olyan sztorikkal sokkolt, hogy ennyit meg annyit aludt ott a gyerek. Na én ezt saját szemmel nem láttam, így nem is hittem, és mivel mégiscsak az anyja vagyok, sokáig kitartottam amellett, hogy nem teszem be abba a kínzókamrába. Aztán ahogy lassan én is megtapasztalhattam (szigorúan anyukámat megfigyelve, és nem személyes tapasztalatokat gyűjtve), hogy bizony a kisördög kiköltözött a kiságyból, én is összeszedtem a bátorságom, lecseréltem a másfél hónap "pihentetés" alatt fullra beporosodott lepedőt, és azóta gyakran ellátogatunk játszani a kiságyba. Ott vannak ugyebár a pörgő állatok, akik nagyon helyesek, de 2 hét után már nem csak az én agyamra ment a zenebona, hanem mostanára Matyi is gyakran "idegrohamot" kap tőle. Nem csodálom. Viszont van egy nagyon érdekes rácsvédő (vagy fejvédő? szóval rongy, ami védi a rácsot Matyitól, és Matyit a rácstól), amit lehet kézzel-lábbal rángatni, csócsálni, van kitekerhető nyakú liba (attól zenél, ha gyilkos módon húzzuk a nyakát, de csak 20-30 másodpercig, így nem hogy hajat mosni, de még kávét főzni se nagyon lehet a produkciója alatt), üres PÖTTYÖS DM-es papírzsepis doboz (mert ennél érdekesebb nincs a világon!, vettünk pöttyös ágyneműt is, oltári a siker, extázis, ha velem szemben ül, és fejem mögött a pöttyös párna, engem hajlamos észre sem venni, és ha megszólalok, meglepődve elvigyorodja magát, hogy "jééét, te itt vagy anya"), meg mindig az épp aktuális slágerjáték (mert ugye Mátyás napnak, Húsvétnak, babalátogatóknak, meg a "csak úgy"-nak köszönhetően akad játék bőven). Szóval az ágyat belaktuk, de 2 héttel ezelőttig szigorúan csak játszóhelynek használva (kivéve elvetemült Nagyit).

Aztán egyik este, miután kaja közben elaludt, talán az én fejemben fogalmazódott meg az elvetemült gondolat, hogy rakjuk a saját ágyába, ne a miénkbe. És azóta így megy ez, csak azután jön hozzánk, hogy felébred enni. Addig mi a hiányától szenvedve (ami nálam még lelkiismeret furdalással is társul) terpeszkedünk az ágyunkban. (Itt már nem írom le, de a blogból kiderül, hogy nagy előrelépés történ ágyban elalvás ügyben!)

Szóval éjszaka alszunk rendesen, de a napközbeni alvás nagy probléma (bár doktor néni kb. azt mondta, hogy akinek éjszaka alszik a gyereke, az kussoljon), kézben, vagy autóban hajlandó csak elaludni. Mivel már több, mint 7 kilós, a kézben altatás egyre macerásabb, főleg, hogy leülni ugye nem szabad közben, mert az felháborító, és ordítás jár érte. Így a Föld napjától még nem is olyan messze igazán szép gondolat, de megfordult a fejemben, hogy talán kocsikáznunk kéne, hétfőn leugrunk Gyöngyösre, kedden Kecskemétre, és így tovább. Olcsó és környezetbarát. A városban nem kocsikázunk, mert ott lehet piros lámpa, meg dugó, ahol meg kell állni, és az szintén felháborító, sírás jár érte. Apropó, megállás! Talán Veszprémből jöttünk haza, amikor eszünkbe jutott, hogy ajándékot kéne vennünk. A gyors és nem túl stílusos megoldást választottuk: megállunk az autópályán egy benzinkútnál, és veszünk valamit. Mivel Matyi (folyamatosan haladó kocsiban ülvén) már aludt, kitaláltuk, hogy majd én bemegyek, Robi pedig köröz vele a parkolóban. Lehet, hogy ott rontottuk el a tökéletes kivitelezést, hogy Robi megállt, és úgy szálltam ki, és nem tigrisbukfenceztem... Na mindegy, én bent válogattam, Robi kint körözött, kb. a 10. kör után a benzinkutasok pedig elé ugráltak, meg integettek neki, hogy álljon félre, de ő nem hagyta magát, bőszen integetett vissza, és kerülgette őket. Nem is értem, mi a furcsa egy benzinkút körül köröző fekete autóban, benne egy napszemüveges pasival és egy (próbálkozásaink ellenére) ordító gyerekkel. Kb. 15 kör után egy üveg borral, és a nevetséges próbálkozások ellenére síró gyerekkel távoztunk.

"Gyermekápolás"

Nem rólam szól a beszámoló, de le kell írnom, hogy nagyon szerencsés vagyok. Apuka ugyanis oltári segítség, amikor még igényelte Matyuli az éjszakai szervízt (igen, voltak idők, amikor nem volt hajlandó addig enni, amíg le nem lett cserélve a pelusa), Robi volt az éjszakás nővér. Mondjuk egyszer-kétszer láttam, hogy csukott szemmel pelenkáz, e ha úgy is megy, miért bántsam érte? Ezen kívül ő a fürdőmester, illetve fürdetés után ő öltöztet. Ez volt egészen március közepéig, amikor is három hétre HTB lett, és három műszakozott. Na innentől én csak a frizsider szerepét töltöttem be, ami naggggyon kényelmes volt! Az első héten. Mert utána leesett, hogy én bezony lecsusszantam a dobogó felső fokáról, és Apa a kedvenc. Második hét végére beletörődtem, és úgy döntöttem, nem rinyálok, élvezem, hogy mindenben ki vagyok segítve. Viszont úgy elszállt az a három hét, hogy csak néztem, és egyszer csak ott voltam megint kettesben egy kisfiúval, aki a következőképp tesztelte megkopott gyermekápolási készségemet (semmi túlzás, ez így volt): reggeli evészet után pici malőr alsó fertályon, sebaj, anya összeszedi minden tudását, lecseréljük a szerkót. Második evészet után titkos kakilás (pedig ilyet nem is tud!), egyszer csak Matyit ölelgetve azt veszem észre, hogy totál nedves a ruha a hátán. Nem nedves, rosszabb. Teljes szerkó le. Body félig föl, sugárban bukás, body le. Gyerek vacog. Body 3/4-ig föl, sugárban bukás, közben másik sugárban bepisilés. És akkor az aznapi ötödik szerkó felkerült a gyerekre, én pedig azóta sem hiszem, hogy nem valami teszt volt.

"Nedves" hátról jut eszembe: már rég volt, akkor még jobban utáltam öltöztetni. Szomszéd kisfiú beteg volt, izgultunk mi van vele. Egyszer csak hallom anyukája hangját, rohanok ki, Matyi kezemben. Ott egy másik szomszéd is, beszélgetünk, ők is megcsodálják Matyit, majd elköszönünk, ajtó bezár. Lerakom a gyereket, akkor látom, hogy hátközéptől bokáig "sütőtökfőzelék" Matyi ruhája. Vajon mennyire néztek hülyének a szomszédok, hogy egy nyakig sz..os gyerekkel a kezemben traccsolok velük?

Orvosi élmények

Az előző beégés miatt húztuk-halasztottuk a kardiológus kontrollt, de Robi szabija alatt csak elmentünk. Korábbiakból okulva vittünk egy Jumbo csomag pelenkát, és egy heti váltás ruhát, minket innentől meglepetés nem érhet. De ért. Szegény Matyuli teljesen jól bírta, hogy levetkőztetjük, lefektetjük az ágyra, rajtunk kívül a doktor néni és a szintén doktor néni lánya ugrálnak körülötte. Matyi lábszárnyi csipeszek kézre-lábra felrakva, ötödik nekifutásra 10 másodpercig folyamatosan rajta van a pici mellkasán az összes hülye fémkütyü, amikor doktor nénik rájönnek, hogy az EKG készülék nincs bekapcsolva. Matyi még mosolyog. Nénik matatnak, de már látom, nem lesz ebből semmi. Matyi már nem nevet, de doktor nénik még próbálkoznak. Fémkütyük leesnek, doktor néni újra fölrakja, Matyi ordít, anya nénik helyett tartja az összes kütyüt és (orvosi kérésre) lefogja Matyuli kezeit és lábait. Ekkor jön az első kérés: anyuka nyugtassa babucit, simogassa! Mégis mivel, banyek, két kézzel a kezeit fogom, könyökkel a lábait próbálom kordában tartani, a harmadik 10 ujjas kezemmel pedig egyenként próbálom a helyén tartani a fémkütyüket a mellkasán. Anyuka kezdi elveszíteni türelmét, pedig most jön a java: "Apuka nem tudja véletlenül, hol kell bekapcsolni?" 1. reakció: áááááááááá, ezt nem hiszem el 2. reakció: persze, van ilyenünk otthon, csak viccből jöttünk el, 3., végső reakció: hihi, ezek nem tudják, hogy apuka műszaki zseni. Gyereken feküdve, eltorzult arccal sietek segítségükre: nincs véletlenül ennek is, mint mindennek a hátulján egy legtöbb esetben fekete kapcsoló?? És jé, van, és már kezdhetjük is azt a vizsgálatot, amit ha doktor nénik nem bénáznak, Matyi végigmosolyog. Így az EKG láttán fő doktor néni megjegyezte, hogy itt ugye figyelembe kell venni, hogy sírt (igazándiból már őrjöngött) a baba. Ha belegondolok, ezzel azt akarhatta mondani, hogy értékelhetetlen a EKG, nem?

Volt még bénázás, nem folytatom, a lényeg, hogy utána egy-két napig nem lehetett hátra fektetni a gyereket (pl. peluscsere), mert elkezdett ordítani, annyira rögzült benne az emlék. Nem csodálom.

Az oltásokat viszont nagyon hősiesen bírja, nem rendez nagy sírást, viszont aznap egész nap megy a "panaszkodás", folyamatosan olyan, mintha újra-újra elpanaszolná, hogy mi történt vele. Nagyon cuki.

Ami talán még említésre méltó esemény (és még nem ment ki a fejemből), hogy elmentünk Raffai mesterhez 3 hónapos kontrollra. Ő lenne az a világhírű pszichológus, pszichiáter nemtudoménmi, akihez terhességem alatt jártam "aludni". Na jó, baba-mama kapcsolatanalízisra, ami tényleg tök jó volt, nagyon szép emlékek (is) kötnek oda. De az igazi döbbenet az, hogy Matyit is. Amikor ugyanis megérkeztünk a szokott helyre, ahol eddig Matyuli ugyebár csak a hasamban kuporodva járt, totál megnyugodott, mintha "otthon" lenne, csak nézelődött, hallgatta Raffai mestert, bezsebelte a bókokat, figyelmesen jegyzetelt a "meddig nem születhet semmi esetre sem kistesó" résznél. Robival mindketten meg vagyunk róla győződve, hogy Matyi felismerte a helyet, Raffai doktor hangját, pedig Isten látja lelkemet, az elején tényleg nagyon szkeptikus voltam. De most már meggyőződésem, hogy megérte.

Szerintem még van 1001 téma, amiről szerettem volna írni, de most, hogy nem jut eszembe, gyorsan abba is hagyom. A többit majd a blogban.A látogatókat egyre nagyobb szeretettel várjuk, aki még nem volt, szégyellje magát (főleg, ha mondjuk 3 sarokra lakik ;-), aki meg már volt, jöjjön megint!

Puszi,

Zsuzsi

2008. május 4., vasárnap

Anyák napja

Megünnepeltük Matyulival az első Anyák napját. Szombaton már nagyon izgatott volt, nem bírt magával, ezért belemarkolt egy krizantémba...


... és így már szombaton kaptam egy marék szép virágszirmot.

Aztán vasárnap, szerintem némi apai segítséggel kaptam egy szép nagy csokrot, fehéret, a kedvencemet.


Szupernagyi - május első vasárnapja alkalmából


Neeem, nem arról a furcsa filmről szeretnék írni, az itteni főszereplő sokkal szuperebb, és nem szerepel semmi Pernahajder Roderick Campbell sem a történetben.

Ez a Szupernagyi az "író" anyukája, Matyuli egyik legtehetségesebb szolgálója.

Szupernagyinál nincs bátrabb, ő az, aki nem ismer félelmet, és ahogy az a csúnya kócos bácsi mondaná, bevállalja a leghúzósabb dolgokat is. Nem elég, hogy nem tart a környék felverésétől, és gyomor összerándulás nélkül bevállalja bármikor Matyuli sétáltatását, folyamatosan a "fejlődési to do lista" olyan pontjainak kipipálásával sokkol, amiktől én, mezei anyu, rettegek.

Nem tudok úgy hazajönni (na jó, igazándiból lelkiismeret furdalás közepette, aggódva hazarohanni) kedvenc szabadidős programjaimból (bevásárlás, orvos látogatás, esetleg fodrász), hogy ne kelljen szembesülnöm azzal, hogy neki már megint sikerült valami, ami nekem nem. És a legjobb, hogy ezt oltári természetességgel, magától értetődőként tálalja. "Jaaa, persze, hogy késsel-villával ebédelt a gyermek, utána pedig direkt kérte, had aludjon már egy kicsit."

Jó, ez az utolsó mondat nem igaz, de íme egy közel sem teljes lista azokról a dolgokról, amiket Matyi az ő felügyelete alatt ért el:
  • első játszás a kiságyban, kisördög átmeneti elűzetése


  • első ordítás nélküli elalvás a pihenőszékben (előző produkciónál egy fokkal könnyebb, hiszen itt soha nem lakott kisördög)


  • első napközbeni alvás kiságyban (na jó, nem lerakás, magunktól elalvás, de azért így is csodaszámba megy)


  • első hason fekve felkönyöklés (mondjuk ebben a műsorszámban Matyi viszi a prímet, annyira utálja, hogy élete 10. hason fekvésénél 5 másodpercen belül piff megpördült, és már háton is volt, és ezt a menekülési módszert azóta is lelkesen alkalmazza. Lehet, hogy ő lesz az első háton kúszó gyermek. Vagy Nagyi valahogy ezt is megoldja.)


  • első alvás a kifejezetten altatásra szánt 2. számú babakocsiban
És mi az, amiben nem ő volt az első? Este magunktól kiságyban elalvásban, de persze csak azért, mert nem itt lakik. És az első Apával fürdésben, mert ő nem Apa. De több azt hiszem tényleg nincs.

Köszi Mamzli, hogy egy Szupernagyi és Szuperanyu vagy! Remélem, hogy abból, hogy nekünk volt egy Acsi szupernagyink, és most Matyulinak is van egy szupernagyija, valamikor majd csak az következik, hogy egyszer én is szuper leszek!

2008. május 3., szombat

Az első... (2008. április 28-i hét)


Ezen a héten is volt sok "első", bár most kevésbé a katartikus, inkább a vicces fajtából.


  • Hétfőn reggel Matyuli teljesen váratlanul elkezdte a sikítozást. Először nem tudtam, mi van, aztán beugrott, amit olvastam egy babás blogban: eleinte vicces, majd agyra menő sikítozás. Szóval ez vár ránk is. Iszonyatosan élesen és magasan sikongat, nagyon vicces, ahogy néha nem is jön ki hang a torkán, vagy csak egy elcsukló valami. Ennél már csak az viccesebb, hogy mostanra már be is rekedt, nagyon cuki.

  • Megvolt az első több napos nyűglődés is. A hét elején 3 napig önmagához képest nagyon nyűgös volt Matyicica, amit eleinte a hétfői oltással magyaráztam. De aztán rájöttem, hogy ez túl kézenfekvő. Nem lehet véletlen, hogy pont csütörtökig (a munka ünnepén kívül a 4 hónapos szülinapjáig) nyűgösködött. Ez tuti, hogy valami olyan, mint én (és annyi nő) és a 30. szülinap. Csak mi 3 napnál többet nyűgösködünk előtte.

  • Csütörtökön először találkozott Matyi és 3 hónapos harmad unokatesója, Sasa. Nagyon édesek voltak, ahogy vizslatták egymást. Gondolom a következő találka még izgibb lesz, akkor már majd lehet versenyt kúszni.

  • Bár ezt gondolom semmilyen csecsemőfejlődési szakkönyv nem említi fontos mérföldkőként, a pénteken Matyi azzal nevettetett meg minket, hogy - életében először - hanyatt fekve felhúzott lábait terpeszbe vágta le, és úgy hagyta. Ezt most így nagyon nehéz leírni, de oltári vicces volt.

2008. május 2., péntek

Az első... (2008. április 21-i hét)


Nem, még nem számolhatok be Matyuli első szerelméről, bár az első futó fellángolás már megvolt, a vattapamacsos zacskón található szőke nőbe gabalyodott bele egy kicsit, de meglepően rövid volt a kaland, nem tartott tovább 2-3 napnál. (És mondom, azóta is nem első szerelemként, hanem csak Matyi első csajaként emlegetjük a hölgyet.)

Szóval ez "Az első..." gondolat onnan jött, hogy Matyuli múlt héten annyi produkciót adott elő először életében, hogy muszáj megemlékezni róla.

Az április 21-i hét elsői:
  • Egyből csalással kezdem, mert vasárnap este kezdődött az egész, de akkor már úgyis depisek vagyunk, hogy vége a hétvégének, így az már majdnem hétfő. Szóval ekkor kaptuk meg az első kisbabás gurgulázós kacagást, rötyögést. Ehhez egyébként oltári poénra volt szükség: Apa röfögött Matyuli arcától 10 centire. Ez egyszerre ijesztő és nagggyon vicces.

  • Szerdán (természetesen Nagyival) megvolt az első igazi "hason fekvős kinyomás", az az igazi könyöklős, hosszan kitartott verzió. Ez, mint minden hason fekvős attrakció nagyon értékelendő, ugyanis Matyuli utál hason feküdni, és ettől kb. 3 hónapig meg is kíméltük. Aztán jött a doktor néni, és megkaptuk a magunkét. Azóta hasazunk.

  • Másnap, csütörtökön megvolt az első közös fürdés Apával, ami nagyon jó buli volt. Anya azért élvezte, mert így legalább csak a fiúk lettek vizesek, nem úgy, mint a kiskádas fürdésnél.

  • És akkor most dobpergés, jó hosszú... Még mindig remeg a kezem, ahogy visszagondolok arra a szombat estére... Hihetetlen, katarzis, nem bírjuk feldolgozni. Jobb, mint a füves cigi, vagy a jóganevetés. Szóval szombat este Matyuli fogta magát, és elaludt a kiságyában. Előtte játszott 1-1,5 órát teljes nyugalomban az ágyában (a kedvencét: kézzel-lábbal rángatta a rácsvédőt), majd elfáradt, és elaludt. Mi meg tényleg "totál beszívva" néztünk egymásra Robival. Egy új korszak kezdődött. (Ja, és ami még durvább: ezt azóta igény szerint bármikor megismétli. Paff.)

2008. május 1., csütörtök

Elő az archívumból 2. - Újabb helyzetjelentés, vagy aki úgy szereti, status report (2008. február 7.)


Na és akkor jöjjön a második (és eddig utolsó) helyzetjelentés!


Sziasztok!

Bibibi, olyan jó kisfiam van (ma), hogy lehet, hogy van időm egy újabb helyzetjelentésre. Persze majd a végén kiderül, hogy milyen hosszúra... Ja, meg persze az is nagyon jól esett, hogy sok kedves visszajelzést kaptam, tehát most elhittem, hogy másokat is érdekel a sorsunk, szóval innentől már csak lelőni tudtok.

No lássuk csak, mi is történt mostanság.

Matyi bezony már 5 hetes is elmúlt, és igazi nagyfiú. R.-val már nosztalgiázunk, hogy "régen" mi volt, amikor az ismeretségi körünkben 2 hete (egy hét leforgása alatt) született 3 "kis pisis" problémáiról hallunk. Ja, és a hét elején elpakoltam az első adag kinőtt ruhát. Brühühü.

Ami mindenkit biztosan nagyon izgat: van-e már babakocsi?

No, Matyi első hónapos születésnapját megelőző éjjel nagy kínkeservesen meghoztuk a döntést, hogy kivesszük a sorsunkat a nyomorult olaszok kezéből, és nem várjuk meg, hogy a következő szállításkor (február 15.) lesz-e kedvük felpakolni a kamionra a novemberben (vagy október???) megrendelt cuccot. Szóval irány a net, és kinéztünk egy az eredetinél is sokkal menőbb járgányt. Még szerencse, hogy mindenkitől, aki él és mozog babakocsi hozzájárulást kértünk karácsonyra, mert ez persze nem lett olcsóbb, mint az eredeti választás. De hát egy hónapos a gyerek, tarthatatlan, hogy nincs babakocsi, nem várhatunk tovább... Másnap totál idegként (2 etetés közt ugye nincs sok idő) elindultam babakocsit venni, meg sem álltam a garázsfalig :-(( Valahogy nem tűnt fel tolatás közben. Ha a javítási költséget lehetne aktiválni, elgondolkoznék azon, hogy a 3 hónapos veterán autómra menjen, vagy arra a drága gyönyörű babakocsira.

Na jó, sebaj, ha az én kocsim le is amortizálódott, a nap végére Matyinak is lett hiperszuper járgánya, hordozója, hintaszéke, zenélő kütyüje.

Hétvégén mentünk is vígan sétálni, amit enyhe túlzással végigordított a gyerek, de úgy, hogy legszívesebben elbújtam volna én is a mózeskosárban. Akkor és ott reális elképzelés volt, hogy a fagy visszatértével telepakolom mirelit zöldborsóval a kosarat, Matyi óbégathat, és kenterbe verjük a Family Frostot.

De az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindez már a múlté (remélem), ma ugyanis igazi tündérfiúként aludt, anya meg róhatta a köröket, had égjen a zsír.

Alvás

Azt hiszem anyukám nagy igazságra tapinthatott, amikor azt mondta, hogy Matyi ágyába minden bizonnyal kisördög költözött. Ebben az egyben nagyon következetes ugyanis, egyszerűen nem hajlandó ott tölteni egy percet sem. (Persze ordítva töltene, csak hát anya valami olyat olvasott, hogy a gyerek a sírással azt jelzi, hogy valamire szüksége van, és ha arra nem reagál az ember, azzal cserbenhagyja. Na anya azóta nem hagyja cserben a gyermekét, és ezt szigorúan megtiltotta másoknak is.) Szóval lassan lesz egy eladó kiságyunk.

Viszont ahogy tesóm fogalmazott, oltári szerencse, hogy a (szintén szülinapi beszerzésű) hinta vagy pihenő, vagy nemtudommilyen székbe nem bújt kisördög, Matyi épp most is ott alukál. (Patri, ezt még nálatok láttam, köszi az emléket!!!)

Éjszaka Matyi közöttünk durmol, tök rendes gyerek, nem sír, csak ütöget meg rugdos, ha valami baja van. Így nagyon jól alszunk, és jól is szórakozunk, igazán vicces arra ébredni, hogy eldurran egy nagy puki, vagy épp valami még nagyobb (bocs). Meg nagyon cuki az is, ahogy nyűglődik, hogy most akkor felkeljen, vagy ne, dörgöli az arcát, meg óriásikat nyújtózkodik. Meg hétfő óta beszélget is velünk (teli pofival nevetés, és közbe nagy aaaa-k, meg áááá-k), döbbenetes, hogyan fejlődik.

Evés

Hát ha őszinte akarok lenni, az egy picit még mindig ááááááá. Bár lehet, hogy egyszerűen csak nekem kéne kicsit lazítanom, de azért néha a mérleg kijelzőjétől égnek tud állni a hajam (pedig igazi agykontrollosként mindig azt mondom Matyinak, hogy most leteszlek barátunkra a mérlegre). Tegnap megint becsavarodtam, és felhívtam egy La leche ligás tanácsadónőt (örüljön, aki nem tudja, mi ez), aki azt (is) javasolta, hogy 2 hétre iktassak ki az étrendemből minden tejterméket, mert sok gyerkőc azért nem eszik, azért bukik és fáj a hasa. No ez nekem semmiség, ezek csak kb. 50%-át tették ki az étrendemnek. De komolyra fordítva a szót, ha ennyi kell ahhoz, hogy jobb legyen a kiscsávónak, akkor bye-bye boci. Ma már vettem is rízstejet, mert kell valami fehér színű folyadék, és az ouzo-t nem szeretem. Így már tudom, hogy marha drága, de legalább nem is finom...

No, de a lényeg, hogy ma igazi tündérbogyó volt a gyerek, eszik-alszik, semmi sírás, bukás, miegymás. Lehet, hogy csak valami oltári véletlen, de hátha nem, úgy reménykedem!

Hopp, kisfiú brekeg a csodaszékben, legalább abbahagyom ezt a hosszúra sikeredett levelet. Csatolok egy-két képet, bár van olyan, amit páran már láthattatok, bocs. Az egyiken egész jól megfigyelhető, amit R. egyik haverja a következőképp fogalmazott meg: hát ez a kis Mátyás inkább Szilágyi Erzsébetre hasonlít, mint Hunyadi Jánosra ;-))

Puszi mindenkinek,
Zsuzsi+Matyi

Elő az archívumból 1. - Helyzetjelentés (2008. január 22.)

Korábban született két "helyzetjelentés", ami kezdeti viszontagságainkat hivatott bemutatni barátoknak, kollégáknak, ismerősöknek. Mivel ezek is hozzátartoznak Matyi világához, úgy gondolnám, itt a helyük.


Sziasztok!

"Rövid" helyzetjelentés Matyi 3 hetes szülinapján: köszönjük, jól vagyunk, kihevertük Matyi közel egy hetes böjtjét (vagy lehet, hogy pránát evett??), doktornő/védőnő "meg kell állítani a súlycsökkenést" kijelentésével előidézett infarktust, illetve azt a hírt, hogy nem, még mindig nem bírták azok a megveszekedett macskaevő olaszok felrakni a kamionra Matyi babakocsiját, így még ezen a héten se lesz járgánya.

Megvolt az első beégés is (totál amatőrként nem vittünk váltópelust és ruhát a kardiológushoz, így Matyi úgy jöhetett haza, mint aki térdig sütőtökpürébe lépett), de meg is nyugodhattunk, mert nem a szívzöreje miatt nem evett, hanem puszta meggyőződésből.

Feladtuk már a "nem alszik velünk egy ágyban a gyerek" elvet is, ami eddig nagyon jó döntésnek bizonyult, ugyanis azóta mindhárman tök jól alszunk. Szóval most már "minden" szép és jó, de azért megjártuk azokat a bizonyos bugyrokat. Nem tudom, melyik is volt a mélypont: amikor arra ébredtem kb. hajnali 4-kor, hogy R. szalad a gyerekszobába, hogy elfelejtette megmérni, hogy hány centi (!) a gyerek, vagy az, amikor szintén valami hajnali időpontban Szily László: Kitolás c. könyvéből felolvasva próbált R. ébren tartani. Elég viccesek lehettünk, ahogy ezen a nem emberi órán benőtt szemekkel vinnyogunk a röhögéstől, és böködjük a gyereket, hogy ne aludjon el állandóan evés közben.

Időt nem kímélve ;-) bemásoltam a kedvenc részemet a könyvből, aki már játszott csecsemőmérleggel, szerintem biztosan jól fog szórakozni, remélem a többiek is értékelik...

Csecsemőmérleg - magasabb matematika

A hőmérőnél sokkal többször fogod használni a csecsemőmérleget, amit ugyanaz a sajátos humorérzékű, titkos tervezőcsapat találhatott ki, mint annyi más bébifelszerelést. Míg rá nem unsz, minden szoptatás előtt és után meg kell mérni a gyereket. Két alfaja van? a hagyományos tologatható súlyokkal operáló és a korszerű digitális. Az előbbi egy idegrendszer nélkül született férfiból is tomboló dührohamokat váltana ki. Mire az ember ki tudja tökölni a helyes beállítást, még egy mormotakölyök is felébredne.

Tehát marad a digitális mérleg. Az akció a következőképpen zajlik az újszülötteknél:

Ráfekteted a gyereket a műszerre, és leolvasod a kijelzőn megjelenő számot. Megnézed a legutóbbi mérés eredményét, az előbbi értékből kivonod az utóbbit, és regisztrálod, hogy a gyerek félórai szivornyázás során 1 grammal lett nehezebb. Gyanús. A bébit felemeled, nullázod a számlálót, és újra mérsz. Rövid számolás: eszerint 400 grammot szopott. "Még mindig jobb, mintha szitározna a csajom" - gondolod magadban, és még két-háromszor megismétled az egészet. A kapott értékből megpróbálsz valamilyen átlagot számolni, de ebben megzavar a nőd, mert megkopogtatja a válladat, és közli, hogy eljött az újabb szoptatás ideje.Ha a gyerek kicsit már nagyobb, a dolog menete annyiban változik, hogy vonaglani és tekeregni fog a mérlegen, a számláló pedig másfél és tíz kiló között ugrál. Te ezen csak fölényesen mosolyogsz, hiszen a műszert erre az esetre átlagoló funkcióval látták el. Ez azonban csak igen viszonylagos fejlődés, mert az átlag egészen máshova esik minden újramérésnél, attól függően, hogy milyen hevességgel vonaglott a gyerek. Így nem marad más hátra, mint kikapcsolni az advanced üzemmódot, aztán kigúvadt szemmel figyelni a kijelzőt, és megpróbálni elkapni azt a pillanatot, amikor a lendületesen electric boogie-zó kis szabotőr egy tized másodpercre mozdulatlanul marad.

Tippek a sikeres méréshez:

1. Olvass föl neki az önkormányzati újságból.

2. Mutasd meg neki egy szabadon választott kereszténydemokrata politikus fényképét.

3. Súgd háromszor a fülébe, hogy alulról épitkező civil önszerveződés.

4. Fenyegesd meg, hogy ha nem marad nyugton, egész nap világzenei felvételeket játszol neki.

5. Csinálj úgy, mintha füstölőt gyújtanál.

6. Csinálj úgy, mint Baja Ferenc, amikor észrevette, hogy a csehszlovák delegáció egyik tagja ellopta a hajhálóját.

7. Kötözd meg, és peckeld fel a száját.

Puszi mindenkinek, Zs.