Különös Szilveszter vol. 2

A tavalyi után nem gondoltuk volna, hogy lehet még különös Szilveszterünk, de tévedtünk. Na persze szó sincs a tavalyi űberolásárol, hiszen nem volt vajúdás, Himnusz alatt fájás előtt/közben/után kanapén kuporgás, Kölyökpezsgő bontatlanul hagyás (majd nyárig teraszon felejtés), hajnalban gyönyörű hóesés közben kórházba vonulás...

Kaptunk viszont egy érdekes levelet. Úgy kezdődött az egész, hogy 24-én újságolta Pasek, hogy Matyinak levele érkezett, és milyen vicces így leírva a neve. Aztán Szenteste Nagyinál nézzük a postát, feladó Kiskőrös Önkormányzata. Mi??? Anyából egyből előjött a hivatalos levél undor, és ez is majdnem a kibontatlanság sorsára jutott, mint sok-sok hivatalos levél. (Na mondjuk ezt a szokásomat érdemes lenne analizáltatni. Vagy esetleg így nemíromlehányévesen kinőni...)

De aztán csak győzött a kíváncsiság, kibontottam, és pillanatokon belül elöntött a boldogság és a büszkeség. Boldogság, ugyanis Matyi, mint Petőfi Sándorral, Kiskőrös szülöttjével egy szülinapot ülő gyermek, egy ünnepség keretében kap egy Petőfi összes kötetet. "A Petőfi kötetet kizárólag ebből az alkalomból gyártattuk le a Helikon Kiadóval. A kötet belső borítóján ex librist helyeztettünk el, amelybe az átadás előtt mi írjuk be a tulajdonos, - jelen esetben az Ön 2008. január 1-én született gyermeke - nevét, feltüntetve az ajándékozás alapját is. A különleges kötet üzleti forgalomba nem kerülhet, a névre szóló, ex libris-szel és emléklappal ellátott könyvet csak az kaphatja meg, aki a költővel egy napon született." És büszkeség, ugyanis ez a "nagyon jó fej" Kiskőrös Matyu néhai nagypapájának imádott otthona volt, ahova mostanság már csak évente egyszer-kétszer járunk, főként temetőbe...

Kis kavarás után (a levél elkeveredése miatt lecsúsztunk a jelentkezési határidőről) 31-én szépen elindultunk Kiskőrösre, ahol aztán 10-15 Matyival hasonszőrű gyerkőc társaságában eltöltöttünk egy szép órát. A kis Petőfik megkapták vélhetően első verseskötetüket (majd megpróbálták egymásét lenyúlni), játszhattak az előkészített sok-sok játékkal (volt Thomas!!), aki liberális hozzátáplálásban részesült, az ehetett már a sajtos pogácsából (Matyu ezeket láthatóan irigyelte, és megpróbálta letámadni őket). Kint volt a városi TV is, volt fényképezkedés, és minden, ami egy ilyen nagy eseményhez hozzátartozik. És mindezekből természetesen az igen jó fej város küldeni fog nekünk egy-egy példányt!

Nagyon jól éreztük magunkat, jót beszélgettünk a polgármesterrel is, aki láthatóan borzasztóan örült, hogy ismét felbukkant egy kiskőrösi vérvonal (apukát kárpótlandó gyorsan felgöngyölítették a veszprémi szálat is: a polgármester úr oda járt középiskolába). Ja, és persze arra is jó volt ez az esemény, hogy ismét megállapíthassuk, hogy Matyu a legszebb gyerek ;-) Ez lehet, hogy kicsit szubjektív, de hogy valami objektív megfigyelésről is beszámolhassak: szemmértékkel már megint Matyu volt a legmagasabb a csapatban...

Az ünnepség után még beköszöntünk Ildiékhez, ahol összefutottunk a legkisebb Gáborral is, aki tartott nekünk egy gyorstalpaló tanfolyamot dinoszaurusz témában. Matyu imádja a pusz/musz/busz/nusz végződésű szavakat (vén-kram-pusz, an-tan-té-nusz, szó-raka-té-nusz...), így egy-egy Chilantaisaurus, Dianchungosaurus, vagy épp a "mezei" Tyrannosaurus Rex nagy tetszést aratott nála:

Reggeli rutin

Mindenkinek megvannak a maga kis szokásai, főleg a reggeliek híresek! Csak hogy egózzak egy kicsit (szebben: csak hogy drága Matyukámnak meséljek magamról is), az én reggeli rutinom alapja az (volt), hogy nem keltem fel. Legszebb eset talán az ezer éve szombaton könyvvizsgálói tanfolyamról délután 1-kor halkan hazaosonó, szomszédnak magyarázkodó ("Zsuzsi még alszik") Apa. Vagy a család több tagja által megtapasztalt, "csak még 10/5/3 perc" utasítás...

Bár ígéretesen indult, Matyu egyelőre úgy tűnik, mégsem örökölte a mormota vérvonalat, és reggel 6 és 7 között kezdi a következő műsort:

• Kiságyban nyekegés, amire általában Apa mutatja az elvárt reakciót (értsd: kiságyból kimenekítés).


• Még a kisszobában a mellékhelységbe osonó Anya megneszelése, erre orbitális ordítás, mintha akár csak egyszer is előfordult volna az életben, hogy Anya a WC-n keresztül elhagyta a helyszínt.


• Átvonulás szülők felségterületére, nagyágyba Anya és Apa közé penderülés, azonnali megnyugvás és mormogva nyammogás. (Szülők közül aki tud, alszik.)


• Az elvártnál sokkal hamarabb jóllakás, és a kb. 10 hónapig remekül működő gyakorlatot felrúgva ágyból menekülés. Az útba kerülő szülő átmászása.


• Lába alatt biztos talajt érezve azonnal ágy és éjjeliszekrény közé ékelődés, éjjeli (olvasó?)lámpa jó esetben ki-bekapcsolgatása, rosszabb esetben papír(szerű?) búra kapirgálása, cincálása. Az éjjeliszekrényen lévő összes újság és könyv szisztematikus földre penderítése. (Ilyenkor a hősebbik szülő már fent van, és menti a menthetőt, a mormotábbik csukott szemmel imádkozik, hogy 1. vissza ne aludjon, 2. Matyuval nehogy történjen valami, amíg valahogy kiveri a szeméből az álmot.)


• 10 percnyi lámpakezelés után egy-két hossznyi futás ágy fejétől ágy lábáig, ami igazán vicces, és nagy-nagy rötyögéssel jár. (Ilyenkor az álmos szülő még paplan alól kukucsolással szórakoztatja amúgy is jól szórakozó gyermekét.)


• Ágy körüli események megunása után Matyu váratlanul kinyargal a hálóból, kezdődnek a nappali események.


• Szerencsés és ritka esetben játék, olvasgatás, míg mormota mami kávézik, kevésbé szerencsés, átlagosnak nevezhető esetben az álmot végleg nem a koffein, hanem Matyu visítása űzi ki az anyai szemből. Ez a fajta visítás a kekszes fiók rángatásával társul, és csak kölesgolyóval csillapítható.


• És akkor kezdődhet is a reggeli, ami szülői oldalon fantázia, gyermek részéről pedig rugalmasság híján fél zsák kölesgolyóból, 2 banánból, és egy pár szem savanyú uborkából, esetleg egy pár szelet paprikából, retekből áll. (Itt már azért érzékelhető az anyai ágon öröklődő különleges ízlésvilág, nagynéni részéről például olyan gyerekkori kedvencekkel, mint vajas-mézes kenyér párizsival...) Ha jelen van, a feldolgozás során termelődő hulladék feldolgozására Apuka egyre nagyobb hajlandóságot mutat.

Ez az "alapitiner", ami még színesíthető pl. olyan szépségekkel, mint Apa fürdőszobai készülődésének etetőszékből való figyelése (ha Anya végleg nem bír felkelni), saját szobába bemenekülés, ajtó becsapás, majd bébiőrrel ajtón kalapálás, stb.

Ahogy Nagyi mondja, reggel egy angyal ez a gyerek! És milyen igaza van!

(Tuti) Bréking: Matyi jár!!!

A stílus maga az ember! Már közel egy éve vagyok oltári büszke a fiamra, hogy képes volt a szerintem nagyon elegáns (bár a tortasütés szempontból nem épp ideális) január 1-i születésnapot választani magának! És egy ilyen sztájlis pasi mikor kezd el járni? Karácsonykor!!!

(Kicsi félig off: Családi hagyomány az ünnepi "menetelés", Anyuka a manapság már nem túl menő április 4-ét, Magyarország felszabadításának és elfoglalásának napját választotta az első komódtól asztalig futásra... Ma már ilyen hosszú távokat nem vállal.)

Az esemény egyébként végig "benne volt a levegőben", a 24-i esti izgalmak is többször annyira megzavarták, hogy állva felejtette magát, 1-2-3 lépést el-elszórt, ami persze nagy tetszést keltett, és még nagyobb reményeket ébresztett!

Lényeg a lényeg, ma este 1/4 10-kor (full éberen és ezerrel vigyorogva) fel-alá grasszált a konyhában, a kezében a "Pancsoló állatkert - A vadon állatai" című alapművet lóbálva. Mi meg ismét érett felnőttként viselkedve ugráltunk, örömünkben ölelgettük egymást, és telefonon hívogattuk a családot. Ahelyett, hogy (időben) előkaptuk volna a kamerát. Így a felvétellel sem Oscar-ra, sem Aranypálmára nem pályázunk, de az emléket pici agyunkba bevéstük!

Magyarázkodás

Drága Matyukám!

Már egy-két hete szinte miden egyes nap lelkiismeret furdalás közepette gondolok a blogra, hogy jajjj, még a 11 hónaposat sem írtam meg, meg azt sem, hogy már nem pürét eszel, hanem darabos kaját vágsz a falhoz, jobb esetben dobsz le a földre.

Vagy hogy már szétbrummogod magad, miközben az autóidat tologatod. Meg azt, hogy azok a drága vasutasok sztrájkoltak, és így nem jött vonat, és nem mutogathattad, hogy "at! at!". Meg arról sem számoltam be, hogy a vízvezeték szerelésről (fürdőszobai összefolyó állandó birizgálása) átnyergeltél a villanyszerelő szakmára, és azzal indul a napod, hogy jó tíz percet elbíbelődsz az éjjeli lámpa kapcsolgatásával. Pedig korán kelsz, még azzal is meg kell küzdened, hogy bántja a szemedet a fény, de Te nem adod fel!

Megpróbálhatok magyarázkodni, hogy 6 féle sütit sütöttem Karácsonyra, meg hogy most épp ledöntött a lábamról a dátha, meg hogy azzal voltunk elfoglalva Apával, hogy megyünk, vagy maradunk, meg kitalálhatnék még ezt, meg azt... Talán mentségemre szolgál, hogy nagyon röstellem ám ezt az egészet!

Amint tudom, szépen írok egy "Matyi 11 hónapos"-at, lehetőleg még a "Matyi 1 éves" előtt, szépen visszadátumozom, aztán reménykedjünk, hogy minden visszaáll a régi kerékvágásba, és szépen dokumentálgatlak majd tovább!

Pussz és egyegyegy!

Anya

(Talán) Bréking: Matyi jár (???)

Meg nem erősített forrásaink szerint Matyit oly módon és mértékben felhúzta édesapja, hogy annyira megfeledkezett magáról, hogy mindenféle segítség nélkül megtett 2-3 lépést.

Az esetet azóta sem sikerült rekonstruálnunk, amint hasonlókat tapasztalunk, jelentést teszünk!

Forrás: Apa
Kontextus: Vita a nappaliban arról, hogy Matyi kapcsolgathatja-e a házimozit (Apa szerint nem, Matyi szerint igen, Anya pedig véleményét Apa felé nem hangoztatja, de ilyenen egyetlendrágaszerelmetesfiával nem veszik össze)
Megjegyzés: Lehet, hogy tényleg itt lenne az ideje, hiszen a két januári junior, Nina és Sasa is jár már...

Matyi Mikulása

Gyors plázaakciónk alatt összefutottunk minden féle álmikivel, de az igazság itt van.

Csak halkan merem megjegyezni, hogy a Mikulás minden bizonnyal egy egy-két hónapos jógyerek adatbázisból dolgozhatott, akkor volt ugyanis Matyi a világ legjobb gyermeke. Azóta némi változás tapasztalható.

("Mati" pedig nem elírás, hanem Matyi Máté által adott neve.)

És éljen Kata, a kis vénasszony, és az aranyszívű Nóri!

Boldog szülinapot Apa!

Pasta

Csütörtökön kicsit sok lett az ebédre főzött tészta, így gondoltam egyet, és Matyu elé raktam egy tálban egy pár darabot. Abban reménykedtem, hogy így nyerek pár percet, és megebédelhetek.

A tészta első felhasználási módja a következő volt: Matyu megszámol, szőnyegre kipakol, Anya tányérba bepakol, Matyu újra átszámol, kipakol...

Aztán a tésztadarabkák egyszer csak a tárgyak sztenderd sorsára jutottak, Matyu szájhoz emelte őket. És akkor leesett neki, hogy ezt bizony érdemes csócsálni.

Elfogyott vagy 20 penne, ráadásul elég gyorsan.

Matyi rácsodálkozik a világ apró dolgaira...

...és mi próbáljuk nem elröhögni.

Hétvégi altatási tapasztalatok után arról beszélgettünk Apával, hogy vannak ugye az álomba ringatásnak fizikai kihívásai (aminek köszönhetően nekem ínhüvelygyulladásom lett a csuklómban), de ezek sehol sincsenek az érzelmi vonalon futóktól. Na és itt most nem arra gondolok, hogy de rossz, ha sír a gyerek, mert az persze, hogy rossz! Hanem hogy milyen, ha már 10-15 perce ringatom, látom az alagút végét, és elkezd valami olyat csinálni, amitől ez ember legszívesebben jó hangosan felröhögne. Csak hát nem lehet, mert azzal az addigi fáradtságos munka lassan beérni látszó gyümölcsét veszélyezteti!

Hétfőig a teljesség igénye nélkül az alábbiakhoz volt szerencsénk, ki-ki több-kevesebb sikerrel vette az akadályt: szájban és orrban turkálás (altatóéban), ruhán gomb/márkajelzés/flitter/gyöngy és egyéb bizbasz birizgálása, (altatáshoz) túl mély dekoltázs kitágítása, vetkőztetési kísérletek, puszilgatás, nyalogatás, daltól vagy csak úgy röhögés...

Na de ezek sehol nincsenek ahhoz, amit hétfőn kellett faarccal végignéznem! (És akkor innen csak az olvassa tovább, akinek a gyomra az átlagnál nem érzékenyebb!)Matyi nem nagyon akart aludni, de bazi álmos volt, dörgölt is ezerrel. Ilyenkor szokta fullra összetaknyozni a ruhámat. Vártam is, hogy az orrából kikerült, arcáról homlokára vándorló kis galacsin mikor épül be a kardigánomba, de váratlan fordulatként Matyi kezére ragadt, amit ő egyből ki is szúrt. És akkor jött a nagy rácsodálkozás! "Tyűűű, de érdekes, fogjuk csak meg! Jééé, most meg az ujjamhoz ragad! Na, most vissza a másik kézbe! Nem megy!" ... Jó 5 perc... Teljes elmerülés... "Hmmm, meg kéne kóstolni!" (Én: segítség, ezt is?) "Nem megy! Akkor csipegetem még egy kicsit!" Na és ez így ment vagy 10 percen keresztül. Totál elmerülés! Én meg nem mertem lenyúlni ezt a csodát, mert attól féltem, hogy hiszti lesz a vége. Kicsit kusza anyagondolkodásomat jellemzi, hogy arra jutottam, hogy lenyúlom, a hátára ragasztom, mert ha nagyon hiányolja, onnan még vissza tudom bányászni... Hááát, magam is nézek!"

Lényeg a lényeg, a világ Matyi számára láthatóan nagyon érdekes, nekünk meg vele nagyon vidám!

Szófolyás

Közel egy hetet gondolkodtam, míg sikerült kitalálnom ezt a szalonképes kifejezést a szombati napunkra. Eddig ugyanis folyamatosan egy csupán egy betűvel eltérő, de mégis érzékeny lelkűekben talán megrökönyödést keltő szó jutott eszembe Matyi szombati produkciójáról.

Történt ugyanis, hogy szombaton ebéd utánra csodálatos programot szervezett Apa: elmentünk lecseréltetni a kocsijáról a gumit. No hát ez a felnőtt szemmel igazán profi benyomást keltő műhely Matyit olyan szinten beindította, hogy azt se tudtuk, hogyan csitítsuk (hogy ne zavarja a többi - nagyon érdekes RTL műsort néző - várakozót). Fél órán keresztül be nem állt a szája, hátyátyá-hátyátyá, brmmmm-brmmmm, egggy-egggye, tyetyetye, és mutogatott ezerrel, meg sóhajtozott, hogy háhhh, ő most mennyire elfoglalt ezzel a nagy kommentálással.

A nagy duma otthon is folytatódott, és este meg is jegyeztem Robinak, hogy most először volt igazán az az érzésem, hogy hárman vagyunk. Ez így kicsit furán hangzik, de eddig inkább az volt, hogy mi ketten, meg ez a kis bozótharcos. Persze eddig is róla szólt minden, de most már nem csak ugráltat, meg dolgoztat, meg szórakoztat, hanem száz százalékig velünk van.

Duma a héten is folytatódott persze, aki látja (hallja) Matyit, mind megállapítja, hogy bajban lesznek a csajok, ha utol akarják érni dumailag. Na én erre tényleg kíváncsi vagyok. Na meg arra is, hogy olyan lesz-e, mint én, aki kisgyerek korában kidumálta magát (Nagyi még mindig nagyokat sóhajt az emléktől), aztán azóta már inkább csak akkor, ha tényleg van valami mondanivaló. (Bár ez a blogból talán nem jön le ;-)

Matyi szavai tehát a következők: ányá, ápp, lámpa, vonát. (Vastagon, amit kiejt.) Mármint ezek azok, amiket értünk. És még van a mindenre bevethető eggggy, gondolom ez megfeleltethető a kulturált felnőttek izé kifejezésének.

A csend újabb jelentése

Eddig a feltűnően nagy csend Matyi részéről csak egyet jelenthetett: bukott, és épp szétkeni. Ma viszont egy új jelenséggel kerültem szembe! Nagy csend, odaosonok, és az alábbi látvány fogad:

Ha nem lenne tisztán látható, Matyi épp egy női magazinban mélyült el. Mozgókép mutatná, hogy a címlapfotón látható szőke cicanéni, és az egyik oldalon látható kisgyerekek között vacillált ezerrel. Érdekes egyébként, hogy pont ma mesekönyv olvasgatás közben gondoltam arra, hogy neki most inkább női magazint kéne lapozgatnia, és nem babaszépirodalmat, ugyanis (ma épp) sokkal jobban lekötötte az ezerrel lapozgatás, mint a tartalom. Szóval megint anyagondolatolvasást tartottunk.

Ui.: Nagyon belejöttünk a csendes tevékenységekbe! Amíg ezt gyorsan leírtam, a születése óta használt plédet nézegette, sikerült észrevenni, hogy milyen aranyos kis kutyusok (nyuszikák?) vannak rajta. Nagy a meghatódás, ül, és mosolyog rájuk...

Könyvmoly

Egy-két hete olvastam egy babablogban, hogy a Matyunál két és fél hónappal idősebb kislány mennyire szereti a mesekönyveit, és hogy nem csak este kell mesélni neki, hanem reggel is a könyveivel támadja le szüleit az ágyban, és megrendeli a kedvenc mesét. Na én ezt könyvbarátként nagyon megirigyeltem, és bár igazán nem szokásom, egy pillanatra elkámpicsorodtam, hogy nekem miért nem lányom van.

Azt a megfigyelést tettem ugyanis piciny rokonságomban, hogy a nők olvasnak, a férfiak nem. Mármint könyvet. A könyvtáram sorsát így Matyu születésekor (sőt, talán már a 18. heti ultrahang után) az ékszeres kofferkáméval egy menetben elgyászoltam.

Na de hát az én fiam annyira tündérbogár, hogy bennem csak megfogalmazódik egy vágy, és ő megvalósítja! Matyi ugyanis falja a könyveket! Az enyémeket csak a szó szoros értelmében, a sajátjait pedig az átvittben is!

A korábbi kedvenchez (10 kicsi katicabogár) váratlanul becsatlakozott ugyanis jópár újabb remekmű is: a korábbi sikereken felbuzdulva beszerzett Tíz kicsi csillag, Anya kedvence, a nagyon vicces Állatszálloda, és Nagyi antikváriumából lenyúlt "nagy visszatérő", a Falusi hangverseny. Na meg Nagyinál az Anyát és Nagynénit túlélt, de Matyu által egyből szétkapott (amúgy elég buta) Péteres könyv, meg a kicsit viharvert Mesélj nekem Anyukám!, és (a képen is látható) Este van, este van! A héten volt, hogy több mint egy fél órán keresztül lapozgatta őket, mutogatta a képeket, ezerrel kommentált, majd amikor megunta, kérte a másikat! Annyira ügyes, és olyan büszke vagyok rá!

Már csak arra kell rájönnöm, hogy például a napközbeni problémamentes alvással kapcsolatos vágyam megfogalmazását hol rontottam el...

Hull a hó és hózik-zik-zik

Matyi már kiskorában is nagy érdeklődést mutatott a hó iránt, a tavaly szilveszteri nagy (és nagyon szép) hóesés például arra késztette, hogy megszülessen. Így érdeklődve vártuk, mit fog szólni az első "nagykori" hóhoz.

Szombaton elmaradt a rácsodálkozás, besötétedett, így nem tudtunk hóval barátkozni. Ma reggel viszont felvettük Máté (sajnos nagyjából bricsesz) hószerkóját, alá a rendkívül menő rénszarvasos harisnyát, a hiper-szuper 20-as (!) hótaposót, még mindig kedvenc nyuszisapkánkat és testületileg levonultunk a kertbe. (Persze más is volt Matyin, de nem ez a lényeg.)

A kertben Zsombiékat már félkész hóemberrel találtuk, besegítettünk, majd fényképezkedtünk.

A hóval való találkozás tanulságai:

• nem minden gyerek ugat a hó első megpillantásakor (még a mi családunkban sem)
• azért ha fúj a szél, hideg van, és még valami esik is, nehéz mosolygós fényképet csinálni Matyiról
• a gyereket csak óvatosan dobálja apuka, mert könnyen be/kicsúszhat valami apró baleset

Az eseményt Kata és bandája szponzorálta, köszönet jár nekik érte!

Pavlov kedvenc tanítványa

Az ugye már senki előtt nem titok, hogy Matyi nagyon szeret enni. Írtam is erről már sokszor, meg hát ott a filmes bizonyíték. Viszont az csak a múlt héten tűnt fel, hogy amit Pavlov nagy nehezen elért a csengővel a kutyusoknál, azt Matyu a botmixerrel minden tanítás nélkül előadja. Igazándiból az volt a nagyon édes, amikor kettesben voltunk itthon, és ő a lakás különböző távoli pontjairól nyargalt a konyhába a mixer hívó szavára, de mivel mixelni és videózni nem tudok egyszerre, ide egy olyan video került, amin kevésbé csápol, de azért a lényeg látszik.

És köszönet Apának a fáradtságos közreműködésért ;-)! Pussz.

És akkor Matyi megtanult aludni!

Körülbelül 10 hónapja recsegek Matyi napközben nemalvás témában. Eleinte ugye könnyű volt a gyerek, meg itt volt állandóan Nagyi, aki így-úgy álomba varázsolta unokáját. Aztán jött az együtt alszunk naponta kétszer 2-3 órát, amiről nem gondoltam volna, hogy egyszer megunom, de pár hónapon belül szétaludtam az agyam, a háztartás viszont éjszakára maradt. Közben a világ is annyira érdekessé vált, hogy babakocsizás közben már egyre ritkábban volt hajlandó szunyálni.

Úgy két-három hónapja juthattam el oda, hogy na ebből elég, ennek a gyereknek is meg kell valahogy tanulnia napközben is ágyban aludni. Akkor estem neki a "Minden gyerek megtanul aludni" című könyvnek, mely könyvnek oltári sírásokat, még nagyobb lelkiismeret furdalást, és szép kis webforgalmat köszönhetek. (A könyv címe a "matyi világa" után a második leggyakrabban használt guglin keresztül Matyi világába vezető út.) A lényeg, hogy napközbeni alvásunk (Matyi alvása, én nem alvásom) a módszerrel nem oldódott meg.

Így aztán kerestem tovább a megoldást, bevallom, már az is bennem volt, hogy pénzjutalmat ajánlok annak, aki először leszoktatja Matyut arról, hogy már kiságy látványától visítson, majd valahogy ott alvásra kényszeríti. Lehetőleg fájdalommentesen.

Na, lehet, hogy a módszerért a kismamablog.hu szerzőjének kéne adni a pénzjutalmat, de a gyakorlati megvalósítás rám maradt, így enyém a siker és a jutalom!

Múlt hétfőn kezdődött a szigorú kiképzés. Bár terveim szerint én lettem volna a kiképző, Matyu pedig az elképzeléseimet engedelmesen végrehajtó angyalka, az első két napon még kicsit harcoltunk a szerepleosztáson. Ez konkrétan naaagy sírást, majd nagy nehezen 20-30 perc alvást, aztán (a fáradtságtól) még nagyobb sírást jelentett. Sőt, belefért a programba Matyu életének talán első, de egészen biztosan legnagyobb hisztije, ami bevallom, egy életre szóló élmény volt. De nem hátráltam, és a hét közepén jött a fordulat: egyre kisebb sírás, egyre hosszabb alvás.

Az apró sikereknek köszönhetően a hét vége felé már azon sem akadtam ki (nagyon), hogy terveimmel ellentétben Nagyinál elaludt a babakocsiban (ezért külön köszönet a szerencsétlen E...e Banknak, ahol 80 perc alatt már el is lehet intézni egy devizás utalást). Szombaton pedig már büszkén hallgattam Apát, aki kipróbálta, és a következőképp kommentálta a módszert: "Ezzel bármikor el lehet altatni Cucukát!".

Szóval én most olyan boldog vagyok, hogy csak na! Ma például játszóház előtt aludt délelőtt, így kipihenten érkeztünk. Délután viszont sikerült elnéznem az alvás ideális időpontját, így nem sikerült aludnia. Persze az vicces volt, hogy miközben (sikertelenül) próbálkoztam, azon gondolkodtam, hogy meg kéne írni a blogon, hogy Matyut bármikor, bárhol el tudom altatni ;-).

A módszerpontosan itt olvasható, de lényegében arról szól, hogy segíteni kell a kismókusnak ellazulni, és mélyen alfában, de még úgy fél centire thétától be kell rakni az ágyba. Ha sír, kivenni, megnyugtatni, alfa, ágy. Először mondjuk 25-ször, de már 2-3 nap után első lerakásra ott a siker. Ja, és nagyon fontos a rituálé, ami nálunk kb. így néz ki: Redőny félig le, függöny behúz. A függönyön elbúcsúzás az állatkáktól, elsőként az oroszlántól, aki az állatok királya, ezért közbenjárását kérjük a többiek elaltatásában. De azért köszönünk külön majkónak, sziszi kígyónak, puputevének és zsiráfnak. Aztán a képeken élő állatok következnek, szépen sorban szép álmokat kívánunk a zsiráfnak és a két csip-csip-csipnek, aztán a krokinak, az ő csip-csip-csipjének és a két halacskának, majd végül a sziszi-mek-mek-mek-viziló triónak. Következő falon szintén nyugodalmas pihenést kívánunk Folti kutyának (mind a négynek). Aztán barátkozási céllal elköszönünk a kiságyban lakó, és ezért eddig hülyének nézett bocitól és kis plüss valamitől, és ha anya jó erőben van, akkor még a mennyezeti lámpától is. Aztán szépen felrakjuk a végtelenített Tente baba, tente - Lánc, lánc, eszterlánc - Bújj, bújj zöldág lemezt, és ringatunk. Első 5-10 percben Matyu Stallone-t megszégyenítő kitartással és technikával cliffhangerezik rajtam, ami mellett azért nem egyszerű megtartani, de kénytelen vagyok, mert leejteni érthető okokból nem akarom, leülni meg nem szabad, mert meglóg. Aztán elkezd lenyugodni, innentől már csak elröhögni nem szabad: jó esetben gombot, flittert, márkahímzést bizergál az ember ruháján, rosszabb esetben vetkőztet. De innen már csak pár perc fejdobálás van hátra, és már csak kéznyújtásnyira a siker. És már nem remeg a gyomor, amikor berakom az ágyba, mert puff, kisbékába vágja magát, egy kis hátsimi, és alszik is. Yes!

Matyi ebédel

Szülinapi adatlapokból már kiderülhetett, hogy Matyi evése tényleg problémamentes, ha csak azt nem tekintjük problémának, hogy kiló számra kell hazacipelni a gyümölcsöt, zöldséget, kölesgolyót, egyebeket. Imád enni, és ez látszik is rajta. Nem csak az alakján, hanem a showműsoron is, amit evés közben lenyom.

Nagyi már többször mondta, hogy ezt feltétlenül fel kell venni videóra. Na nekem pont aznap jutott eszembe átvinni a kamerát, amikor új ízzel ismerkedett Matyi, először evett zöldbabot. Hát, idegenkedés aztán tényleg nem látszik rajta, annál inkább a híres-neves lelkesedés! Előadta az egész repertoárt: Bécsi kapu méretű szájnyitás, ugrálás, kiabálás. Íme:

U.i.: Kikupáltam magam video szerkesztésből, így vélhetően el fogom árasztani Matyi videókkal a netet...

Bréking: Matyi Apára (is) hasonlít

Váratlan fordulat az eddigi megfigyelők jelentős többségének! Matyi kezd (egy picit) Apára is hasonlítani! Íme a bizonyíték (akinek nem szúrja ki a szemét, egy tipp: az állukat tessék figyelni!):

Bréking: Matyi áll (vol.2)

Hogy lehet az állást fokozni? Hát önálló állással. És hogy nagyon ütős legyen, lehetőleg olyan váratlanul, ahogy azt Matyu tette.

Szóval esti törzsgyűlés nagyinál, Apa és Matyu "BFF" Józsi beszélgetnek, aztán a sózsák őserőember Józsinál is nehéznek bizonyul, így Matyi lekerül a földre. És megáll. Várjuk, hogy huppanjon (nagyon szépen tud!), de nem huppan. Mindenki néz mindenkit, a legjobb helyem persze nekem van: látom, ahogy kicsi pasi áll a két nagy pasi között. És még mindig áll. És akkor hívjuk nagyit, "gyere gyorsan!". És Matyu még erre sem huppan, csak néz, hogy jééé, Apa áll, Józsi áll... Nagyi persze ha kell, nem hall, hívjuk újra. Csak megjön a ház másik sarkából, és Matyu még mindig áll.

Rekonstruálva az eseményeket, itt bizony minimum 15-20 másodperc önálló álláshoz volt szerencsénk! És akkor most szólhat a tapsvihar!

Segítség, fű!!!

Amikor még Matyu nagyon pici volt, sokat ábrándoztam arról, hogy milyen jó lesz, hogy majd Balcsin (is) kúszhat-mászhat nyáron a kertben. Na, aztán jött a nyár, és el is ment, anélkül, hogy Matyi kúszott vagy mászott volna. Kúszás ugyebár végleg kimaradt, mászással pedig pont lecsúsztunk a nyárról. Így lett Matyi indoor mászó...

Ma dél körül bevásárlásból jövet összefutottunk Karesszal a cukrászdában (régi nevén kocsmában), és becsatlakoztunk egy kis pihenésre. Mivel Karesz, többi kutyás barátunkhoz hasonlóan rég nem látta már Matyi (na jó, ő épp tegnap, de az előtt már rég nem), gondoltam villantunk egyet, és bemutatjuk a turbómászást. Le is raktam Matyut a fűbe, ahol szépen elüldögélt. Akkor még nem sejtettem semmit. Aztán egyszer csak látom, hogy dőlne előre, hogy induljon a mászás, aztán már kapja is vissza a mancsát. Aztán megint. "Jaj, mi ez a fura zöld valami?" Nagyon bizalmatlanul (és viccesen) nézegette a füvet, és az Istennek sem akart megindulni. Aztán Karesz négykézlábra tette, és ekkor jött az igazi poén: Matyu elkezdte emelgetni a kezét, és a lábát, amit így leírva még mászásnak is gondolhatna az ember, de nem az volt. Inkább az a fura tornagyakorlat, amire talán még általános iskolából emlékszem: jobb kéz és bal láb felemel, majd csere. Na, Matyu ezt a mutatványt villantotta mászás helyett, de ez így sokkal eredetibb volt. Főleg azzal a megismételhetetlen arckifejezéssel...

Matyi 10 hónapos

Matyu 10 hónapos, kicsi pasi, már nem kisbaba. Teljesen változik, a (talán soha nem igazán) babás vonásainak kisfiúsódásától egészen a változó szokásokig, viselkedésig. Folyamatosan ügyezik, a szó szoros értelmében ránk szól, ha nem rá figyelünk, kajabál, viccelődik.

És ami nagyon új: ragaszkodik. Mint kölesgolyó a kardigánhoz ;-) Követ. Néha már azt is mondhatnám, hogy anyás. Vagy épp apás. De aztán inkább megint anyás. Ami azért tök jó, mert egy-két hónappal ezelőtt elképzelni nem tudtuk volna, hogy összebújva ülünk, és könyvet nézegetünk. Vagy hogy Bebe nézés közben egyszer odabújik, majd picit elmegy, utána megint visszajön. Amikor a pizsamát húzza le rólam, úgy kapaszkodik, akkor épp kevésbé jó. De alapjában véve nagyon édes, hihetetlen, hogy ez fokozható, de egyre jobban olvadunk tőle.

Íme az adatlap:

Neve: Matyu, Protkó, Gyöngyfogú Srác, Bubi (Anya szerint), Dudi, Didu, Dudicica, Cucu (Apa szerint), Bobcsi (Nagyi szerint), Golyó
Súlya: 10160 gramm (ülve mérve, a súlyban benne van egy fogkefe is, amit nem volt hajlandó elereszteni). Tehát ismét belehúztunk. Pedig sportos hónap volt, nem csak zabálós.
Magasság: Updike Nyúlhájtól Nyúlszívig 74 cm. Ami oltási könyv szerint teljesen átlagos. Csak akkor a ruhaméretezést nem értem, én balga azt hittem, hogy van valami köze a méretnek a magassághoz. De nincs. Legalábbis nem sok, mert akkor nem lenne minden 74-es cucc kicsi, nem?
Fogak száma: 6+2 in progress. Jó persze, több is növésben, de kettő már nagyon kínozza, állandóan a szájában a keze (rosszabb esetben az enyém, vagy az apjáé, néha-néha meg a lábam, vállam, hasam...). A 6-ból egyébként a 4 felső gyönyörű, a 2 alsó killer, csak ha nagyon fulladozik, akkor merünk a szájába nyúlni.
Kedvenc étel: Talán annyi a változás, hogy most már a mi kajánk sincs biztonságban, mindenre rárepül. Így szerez banánt, paprikát, szőlőt szürcsöl. Kölesgolyónak már nem csak a pillanatragasztó funkcióját használja, hanem meg is eszi. Bár azért még mindig jó poénnak tűnik, amikor puccba öltözött anyához ragasztja magát egy-két épp csak megnyálazott, így remekül ragadó golyóbissal.
Nem éppen kedvenc étel: A rizs nem újság, szóval nincs. Na jó, ha lehet, ne legyen túl darabos az a bármi, mert akkor nagyon meggyőzően adja elő a fulladást.
Kedvenc szó: Adadada, agyagyagya, anananana (szerintem ezek mint anyák), egyé-egyé-egyé még mindig menő. Dádádádádá, gágágágágá. Ja és a kedvenc grigagrigagriga és módozatai: gagligagligagli, gligagligagliga. És már volt olyan bőven, ami Apa szerint apa, de a krónikás pont nem volt ott...
Kedvenc sláger: A "Gyí' paci paripa...", ugyanis arra lehet jó nagyot ugrálni az aktuális ló (Anya, Apa, Nagyi) combján.
Kedvenc könyv: Még mindig a "10 kicsi katicabogár". Meg megint előkerültek a textil könyvek, abból is az IKEA-s, mert abban elbújt a levél alá egy katica. Na és persze a könyvespolc alsó kettő polcán minden.
Kedvenc TV: Húú, Bebe TV nagyon veszélyes, ugyanis tapad rá. Esti "Elalszunk!" az esti rutin részévé vált, kedvencek (bár ebben Apa a fő illetékes) a cirkuszi bohóc, illetve a paradicsomok. Mindenki szépen megfürdik, lezuhanyozik, fogat mos, majd megy aludni.
Kedvenc tánc: Érdekes, hiszen eddig minden hónapban volt valami új tánc, de most nincs. Rájöttem, hogy ez haladás, és nem megtorpanás, hiszen most már nem egy helyben nyomja a ritmust, hanem rohan. Persze még nem önállóan, hanem a kis Fisher Price-os járássegítője vagy nemtudommilye után. Na de azzal ezerrel!
Kedvenc kép: Minden reggel rettegve nézem, ahogy püföli Klimtet (már rég a széfben lenne a helye...). Kíváncsi vagyok, mikor esik a fejünkre. Ezek alapján nevezhetnénk kedvencnek, csak hát ott vannak Matyi saját fényképei... Nagyinál hűtőre kirakva, otthon a laptopon képernyőkímélőként. Na, ha ezeket meglátja, elolvad a gyönyörtől, és rohan (értsd mászik, vagy kézből ugrik) megcsodálni magát.

Kedvenc játék: Sihuhuhu (Nem tudom, hogy ez csak véletlen, vagy köze van ahhoz, hogy ahogy meghallja a vonatot, már "rohan" a teraszajtóhoz. Lassan mi is járhatunk a Keletibe kirándulni...)
Legújabb kedvenc: A fogkeféje. Teljesen rá van csavarodva, van, hogy azzal alszik el vacsi közben.

Legújabb ellenség: Orrspray-orrszívó-orrcsepp trió. Meg az azt működtető szülő. De ő csak egy rövid időre.
Kedvenc műtárgy: Hmmm. Értelmezzük kicsit tágabban, vagy inkább lazábban a "műtárgy" kategóriát. Szóval a "tilos, ha lehet ne nyúlj hozzá" dolgok közül a kedvencek a virágok (öröm nézni és hallgatni, ahogy Apa próbálja lebeszélni a levéltépésről, ásásról). Mostanság kagylókat is rág, nyamm-nyamm.
Kedvenc testhelyzet: Persze, állás, de már nem egy helyben! Éljen a kapaszkodva lépegetés! Nagyon vicces, hogy Matyu a mászást csak akkor használja, ha nincs lehetőség a lépegetésre. Szóval ha nagy mászva teperésben például odaér a kanapához, felpattan, szépen végiglépeget mellette, majd puff, megint le, és mászik például a konyhaszekrényig. Alvásra pedig szigorúan a kisbékát használja, a kortársaknál még elő- előforduló hátsó kopasz foltnak nyoma sincs a fején.
Kedvenc vicc: Gyí' paci, paripa, és Zsipp-zsupp felkiáltásra végzett ölben ugrálás. Anya hapcizik. Apa/Anya Józsit utánoz. Barambarambucc. És amit kicsit szégyellünk: popsiba fújás. (Apa nevében is elnézést kérek.) Ezek persze csak az újak, a régi csiki-maki, illetve berregés még mind menő.
Kedvenc apaszívatás: Szobanövény ritkítás, házimozi átalakítás, virágföld mintavétel.
Kedvenc anyaszívatás: Fiók és szekrénypakolás, öltözés körüli cirkusz, aludni nem akarás.

Before-after

Volt egy réges-régi kedvenc képünk, a kicsi Buddha. Gyakran előkerült, és már hónapok óta azon viccelődtünk, hogy már meg se lehetne úgy fogni Golyókát. Aztán egyik nap Apa megpróbálta, baba hagyta, Anya fényképezte.

Szóval január 12-én, majd 1 havi böjt és 7 havi tömés után október 16-án. Before-after...

Egyértelműen szívat

Apa megint házon kívül, így édes kettesben telt a tegnap este. Nagy terveim voltak, gondoltam megírok egy-két (száz) elmaradt levelet, befejezek három-négy félbehagyott blogbejegyzést, meg felmentetem magam ez meg az alól. Bár kicsit veszélyeztetni látszott terveimet a délelőtt és délután is abszolvált másfél-két órás alvás (ami természetesen kizárólag annak köszönhető, hogy Nagyival hármasban bevágódtunk az autóba, és leruccantunk Kiskőrösre rokonlátogatóba), de fürdés után olyan ígéretesen dörgölte a szemét, és tépkedte a fülét, hogy bátran bevonultam kedves kisfiammal este nyolckor a szobájába. Szopizás közben el is gondolkodtam azon, hogy tényleg mennyire imádom, és milyen tökéletes, és hogy azokat az apró hibáit is csak imádni tudom, mert ő egy igazi egyéniség...

Ebből az idilli álomból akkor ébredtem, amikor megkíséreltem berakni az ágyába a karomban békésen szundikáló gyermeket. A horrorfilm kockái:

• Sikerül berakni, nem beejteni. Hasra fordul, a mostanság trendi kisbéka pózt felveszi. Ígéretes. Két másodperc múlva felül, nyekereg, kiveszem.
• Nyam-nyam, elalvás, berakás. Az első jelenet ismétlése.


• Próbálkozás kézben elringatásra, sírás, így a terv gyors feladása, ismét nyam-nyam. Majd szintén a változatosság kedvéért berak, hasra fordul, felül, nyekereg.


• Kiveszem, eltökélten ringatom. Ellenáll, rinyál. Beugrik a "Tente, baba tente" csel, amit azonnal be is vetek, nem is sejtve, mekkora öngólnak teremtek ezzel helyzetet. "Tente baba, tente...". Matyu erre felemeli fejét, ellöki magát a mellkasomtól, és nem hisz a fülének, hőbörög: "hö-hö-hö". A szemének sem, néz, néz, néz, majd kiröhög. Rajtam kívül csak Apa tudja, hogy ez az, amit nem lehet röhögőgörcs nélkül kibírni.


• Altatás feladva, következő jelenet helyszíne a nappali. Matyu a kanapén ugrál, engem néz, és röhög. Rajtam. (Jogosan.)


• Első S.O.S. sms küldése Apának.
• Matyu röhög, ugrál, pörög. Sokáig.


• Kivárás nem jön be, nem fárad. Röhög, ugrál, pörög.


• Új terv, új helyszín: akkor lefekszünk együtt a hálóban, én majd ügyezés helyett olvasok. Olvasnék. Matyu most már a fejem mellett (néha rajta) pörög, veri a képet a falon.


• Rendületlenül próbálom fekvő helyzetbe kényszeríteni, testileg, lelkileg és szellemileg is fáradok (egyértelmű jel: Matyu már rég nem fekszik, hanem a falat kalapálja, és én még mindig "tente babát" dünnyögök...). S.O.S. telefonhívás Apának. Hiába.


• Kiszúrja az órát az éjjeliszekrényen, így fal- és képkalapálás helyett inkább rajtam átvetődve próbálja tigrisbukfenccel elérni az órát. Én rendületlenül rángatom vissza.


• Bosszúból lebukik. Nem kicsit.


• Kigondolom, hogy mit veszek fel, és azt honnan kell elővennem, majd az én tigrisbukfencem következik, a kiugrom-átöltözöm-beugrom projektet Matyu aktivitására való tekintettel 3 másodpercen belül abszolválom.


• Az ágyban fekve ismét próbálom fekvő helyzetbe szorítani, ő pedig továbbra is rajtam átvetődve az óráért nyomul. És ismét lebukik. (Nem vicc. A nyam-nyammos altatási próbálkozások során szerintem háromszor megvacsorázott.)


• Most már igénytelen vagyok, nem öltözködöm. És megőrülök.


• Beugrik a szakirodalom, meg kell nyugtatni a gyereket! Hopp, ott az ágy mellett a Tesco újság, már nézegetjük is ringatózva ezt a csodát. Matyu nem nagyon nyugszik, de én megtudom, hogy van olyan, hogy Tesco gazdaságos dobozos sör...


• Teljesen kivagyok, küldöm a második S.O.S. sms-t. Pótcselekvés.


• Leteszek az olvasós tervről, lekapcsolom a lámpát, innentől már csak infrakamerával készített képek vannak a filmből.


• Feláll, dobol, lehúzom, leteperem, betakarom.
• Feláll, dobol, lehúzom, leteperem, betakarom.


• Hulla fáradt vagyok (azért hazafelé mégiscsak brutál viharban volt szerencsém vezetni), attól félek, hogy elalszom, és Matyu valahova elpattog mellőlem.


• Valahogy elalszik a vállamon, szuszog, és már megint imádom. Egész éjszaka az ágy fejrészénél keresztben alszik, én így, vagy úgy, ahogy épp tudok.

FINE - THE END.

Kipukkadt

Muszáj feltenni ezt a képet, annyira édes!

Mivel ilyen beteg, náthás állapotban nem akartam szegény Matyukámat ismét elalvás tanulással kínozni, lefeküdtem vele a mi ágyunkban aludni. Szegénykém annyira ki volt pukkanva, hogy három órát aludt, konkrétan 1/2 12-től 1/2 3-ig. Ez elég durva. Én két óra olvasás után feladtam a lustit, de Matyu legnagyobb megdöbbenésemre még ráhúzott egyedül egy órát. Persze folyamatosan lestem, le ne essen, és egyszer csak így találtam...

Az első... (2008. október 20-i hét)

Alaposan körbejárjuk ezt a hetet, nem elég a beszámoló a kirándulásról, külön annak fénypontjáról, kell egy "első" is, mert Matyi nagyon belehúzott, és repkednek az "elsők".

Az ugyebár nem nagy hír, hogy megvolt az első külföldi út. Jó, nem mentünk messzire, kb. 500 méterre voltunk Magyarországtól, de akkor is kellett hozzá útlevél, na meg minden ötödik ember nem tudott magyarul, szóval ez már tényleg külföld. Arra is jó volt, hogy Anya elgondolkodhasson azon, hogy beadja-e Matyut babamegőrzőbe olyan napon, amikor nem a magyar babysitter, hanem csak a németül beszélő néni van szolgálatban. Meg fogják-e érteni egymást Matyival? Ööö...

Apropó babysitting, ismét nem került sor az elsőre. Úgy látszik, nem elég, hogy tele van a hely szuper játékokkal, kedves nénivel, játszópajtásokkal, Anya csak nem tudta rávenni magát, hogy leadja gyermekét akár csak pár percre is egy idegennek. Ígéretes...

A nagy első attrakció a mélyvízben (0,95 méter!!!) úszás volt, ami soha nem várt sikert hozott, és be kell vallanom, arra késztet, hogy revideáljam a babaúszást elutasító álláspontomat. Bár a búvárreflex úgy tűnik, elmúlt már Matyunál, szóval akkor lehet, hogy mégis mehetünk valami úszásra, már csak a kényelmi problémáimat kell leküzdenem. De most így közel 10 hónap után kezd leesni, hogy nem az én kényelmem lesz itt a lényeg az elkövetkező években, évtizedekben.

A vizes programoknak köszönhetően kipipálhatjuk az első megfázást is, Matyunak a harmadik naptól folyt az orra, meg jött a szokásos hőemelkedés/lázacska, amiről most legalább tudtuk, mitől van. Gyors nagyobb gyerekes magyar anyuka konzultációt követően (aki bevallotta, hogy még porszívót is hozott magával ;-)) előkerült az orrcsepp, na meg az összes rendelkezésre álló kéz és láb Matyu kezeinek, fejének lefogására. Itthon már előkészítettük a porszívót is, de ez még picit várat magára, kicsit nehezen veszem rá magam.

Az fantasztikus fürdőn kívül a szálloda másik csodája az óriási műanyag járgány flotta volt, ami már megérkezésünkkor lenyűgözte Matyut. Mivel ő még mini, ráülni és hajtani nem tudta, de annál jobban ment a tologatás (lábon, térden), támasztás és dudálás illetve a felborított járgány kerekének pörgetése. Ahogy a hét vége felé kezdett megtelni a szálloda, egyre nagyobb kihívást jelentett a járgányszerzés, illetve járgánymegtartás, de rendkívül büszkén jelentem, hogy Matyu helytállt, és nem is akárhogyan!

Végül pedig van egy csomó evéses elsőnk. Még indulás előtt kezdett el Matyi banánt harapdálni, ezt az érdeklődést később több-kevesebb nyugalmat biztosított nekünk a reggeli illetve vacsora elfogyasztásakor, amikor is Matyi kapott egy banánt, és azt csócsálgatta. Vagy eldobálta a banándarabokat jó messzire. Vagy a fejére kente. Vagy szétnyomkodta a markában úgy, hogy az ujjai közt jött ki a banánpüré. Ez arra volt jó, hogy egyből le lehetett nyalni, így kipróbálhattunk egy-két különlegesebb íz párosítást. Beluga kaviár banánnal, kobei marha carpaccio banánnal ;-)). Hazaérve meg kellett állapítani, hogy Matyi már mindent megenne, amit minket enni lát, így szürcsölte tegnap este fél tízkor vígan az Apa által magozott szőlőt (nem a témához tartozik, de persze hétkor már hulla fáradt volt...), illetve így repült rá ma reggel Apa reggelijére, ahonnan a paprikát sikerült megkaparintania. Kicsi Sáska, ahogy Nagyi hívja. (Ez vicces, az kevésbé, hogy minket hármunkat, de főként Matyut és Anyát pedig sáskacsaládnak... Pedig csak hetente hatszor, néha hétszer eszünk nála, és vacsorára nem is mindig maradunk...)

Babawellness-ezni voltunk

És anyawellness, na meg apawellness. Ezzel alkottam is három szép magyar szót, de a lényeg, hogy mindhármunknak annyira jó volt!!!

Úgy kezdődött az egész, hogy már teljesen kivoltam, hogy milyen rég nem voltunk sehol. Nincs jobb a világon annál, hogy van nekünk egy Matyunk, de azért erősen elkezdett hiányozni régi életünk utazgatós része. Ki is találtuk, hogy elrepülünk valami városnézésre, de jó lenne például Madrid, vagy Lisszabon, de aztán amikor elkezdtem átgondolni, hogy mi mindent kéne magunkkal vinni arra a pár napra, már láttam, hogy a Ferihegyi útról az Air Cargo táblánál kanyarodunk le, és egy teherrepülőgép gyomrában utazunk a két konténernyi "alapcuccunkkal". Ez nem tetszett. Ahogy az sem, hogy mennyi mindent kellett volna leegyeztetni a szállodával (babaágy, babaszék, babakaja, babaez, babaaz). Brühühü, nem utazunk.

Aztán hopp, beugrott a HVG-ből olykor-olykor kieső, ausztriai pihenéseket hirdető füzetke. Szóval irány Burgenland, Sonnentherme. És ha már oda megyünk, legyen a babahotelként hirdetett Sonnenpark! Mert ott állítólag van minden, még babakocsit is adnak, meg babaőrt, meg babakádat (bár mi ilyennek már réééég nem élünk), meg babakaját (azzal viszont nagyon!), meg babaúszást (amit meg Apa olyan rég ki akart próbálni Matyuval).

Hetek óta ment a visszaszámlálás, hogy jaj, mikor megyünk már, rég vártunk ennyire utazást, pedig valljuk be, voltunk már izgibb helyen. Előző életünkben, előző mércénkkel mérve. Mert a mostanival mérve ez valami szuper volt!

Ahogy megérkeztünk, egyből látszott, hogy ez nem egy "átlagos" hotel, ott a hall nem kúszó-mászó-motorozó gyerekekkel és szőnyegen fetrengő felnőttekkel van tele. Itt viszont igen (a képen Apa és Matyu a hallban), Matyu egyből tépett is a járgányokhoz, így mi nyugodtan intézhettük a dolgunkat, átvehettük a 74-es fürdőköpenyt :-)), és az egyéb elengedhetetlen kütyüket.

Gyors lepakolás a szobában, átöltözés, fürdőbe is bevihető babakocsi beszerzése, majd irány a fürdő, mert már annyira kíváncsiak voltunk, mit lép a kádban fürdést imádó Matyi a "kicsit" több vízre. 2 perc kellett az akklimatizálódáshoz, utána beindult a kőkemény pacsa! Nehéz leírni, mennyire elemében volt a srác, annyira örömködött, hogy mi csak nyeltük a vizet. Meg a nagy bátorságában ő is, mert akkora volt a lendület, hogy néha bele-beleharapott a medencébe. Aztán köhécselés, rötyögés, és már megyünk is tovább. Kedvenc műsör a "magyar vándor" vízes változata volt: szépen körbelépkedünk a medence szélénél, ha lehetséges úgy, hogy se Anya, se Apa nem fog...

Ezek után jól csúszott a vacsora, baba fronton is oltári nagy volt a választék, voltak a szokásos üveges ételek, minden féle por (gondolom tápszerek, de ebben nagyon nem ismerjük ki magunkat, szóval csak néztünk, hogy jééé, mennyi van), meg naponta változó frissen készült babaételek. Matyi ahogy írtam, néha banánnal, néha kenyérhéjjal szórakoztatta magát, illetve minket (amikor mondjuk a fejünkhöz vágta, vagy 1 percen belül 68-szor ledobta). Nekünk kellemesebb volt, amikor mondjuk a szomszéd asztal alatt röhögve fetrengő három kisgyerek kötötte le. Vagy a kedvenc katicás mesekönyv, amit tapasztalt versenyzőként már mindenhova magunkkal vittünk.

A reggeli is egy élmény volt, ha Matyu még ennél is jobban viselkedik, akkor valószínűleg degeszre zabáljuk magunkat. Így legtöbbször csak ő evett brutál mennyiségeket, reggeli szopizás után 1 órával simán lecsúszott két tányér ilyen-olyan gyümölcsös-kekszes kulimász...

Az út árában benne volt két babaúszás is, amihez én szkeptikusan álltam, Apa pedig nagyon várta. Az elsőn egyszerűen fenomenális produkciót nyújtott a srác, figyelt, csinált mindent ügyesen, rötyögött, és lenyűgözött mindenkit, persze főként minket. A második sajnos pont ütközött az alvásidővel, így kicsit nyűgösebben érkeztünk, és csak jól sikerült a dolog. Szóval most ott tartunk, hogy lehet, hogy csak beadom a derekamat, és nézünk itthon is valami babaúszást, csak ne akarjanak búvárkodni vele, mert az nekem (még mindig) nem jön be!

Na de volt olyan alvásidő is, amit alvással töltöttünk, mármint a család két rézbőrű tagja, míg Apa kimenőt kapott, és szétszaunázta az agyát. Így mindenki jól járt. Nem úgy éjszakánként, mivel az utolsó két éjjel az ágyunkba engedtük ezt a kis sajtkukacot, aki a sötétség beálltával 120 centisre nőtt, keresztbe fordult, és minket az ágy két peremére szorított. De jól aludt, mi meg boldogan, hogy ismét közöttünk van, mint a régi szép időkben! Nagyon jó volt!

Amire még nagyon jó volt ez a kiruccanás, az az, hogy Apa is látta hasonszőrű srácok között mozogni Matyut. Na meg persze én is láttam újdonságokat, hiszen itt nem volt meg a játszóházas "szigorú" menetrend. Láthattuk, hogy

• Matyit teljesen hidegen hagyja, hogy ott vagyunk, vagy sem, ha játszik. Nagy kiabálások, integetések árán sikerült néha elérnünk, hogy felénk nézzen, és mosolyogjon egy rövidet. Aztán vissza az elfoglaltsághoz.


• kicsi fiunk nem akad ki, ha egy nagyobb srác, vagy egy rinyáló kislány lenyúlja a járgányát,


• és attól sem akad ki, ha egy nagyfiú szépen leszedi az ő kis praclijait a gépéről, és továbbhajt, Matyit szépen faképnél hagyva, ahelyett, hogy átadná a verdát, vagy legalább hagyná, hogy Matyi tolja.

A játszóházban viszont nem szocializálódtunk, annyira lekötötte Matyit a sok (szépen németül éneklő) játék, hogy szinte észre se vette a kollégákat.

Na, nem ragozom tovább, osztatlan sikert aratott a családban a hely, meg is szavaztuk, hogy még visszamegyünk. És akkor kipróbálunk mindent, ami most nem fért bele, vagy amihez Matyu még kicsi volt. És szerzünk egy Maestro kártyát, hogy ne nézzenek hülyének bármelyik boltban, amikor a nálunk lévő három másik, a világ minden pontján ismert és elfogadott kártyával próbálkozunk. Na, de persze ez már nem Matyi világa, ott meg minden rendben van!

Matyi elemében van

Az esemény természetesen bővebb beszámolót érdemel, de a kiváncsiak kedvéért egy gyors "best of" beszámoló az őszi kirándulásról, illetve annak is egyik fénypontjáról, a babaúszásról. Matyi szavaival. A többi pedig majd jön később...

Felvettem a fecskét,

aztán a fürdőköpenyt is, de kezdtem kicsit ideges lenni, mert attól tartottam, lekésem az edzést.

De aztán minden jól alakult, Anya és Apa villámjárgánnyal repített a medencéhez,

így ott voltunk az eligazításon.

Apával úsztam háton,

meg gyakoroltuk egy kicsit a pillangót is.

Az edző néni megsúgta nekem, hogy én (alias Herr Mátyás) vagyok a legügyesebb,

de persze azért a többiek előtt úgy csináltunk, mintha egy lennék közülük.

Aztán megmondtam apának, hogy tényleg köszi a segítséget, de legközelebb már egyedül is menni fog! És ne fogjon már, nem vagyok kisbaba!

In memoriam siófoki platánsor

A veszteség talán még fájdalmasabb, mint a korábban megénekelt. És még nehezebb elfogadni, hiszen valami pótolhatatlanról van szó.

Az történ tehát, hogy semmit sem sejtve egyik vasárnap legurultunk Balatonra. Az első pillanatban nem tudtam, mi az ami olyan furcsa (azon kívül, hogy egy árva lélek sem volt az utcákon), aztán egyszer csak észrevettük: a Damjanich és a Kiss János altábornagy utcában is kivágták a gyönyörű platánokat. Sírtunk-ríttunk, felidéztük a nyári sétákat, a platánsor alatti babadobálást...

Aztán jött Jóska, aki megpendítette, hogy sanszos, hogy az Erkel Ferenc utcában is kivágják a fákat. Na ekkor omlottam össze, ugyanis évek óta ez az árnyas fasor volt az én kedvenc antidepresszánsom. Ahogy bekanyarodtunk az utcába, elmúlt mindig minden bánat, kisimultak a ráncok. Ez most kicsit nyálasan hangzik, de tényleg így volt. Most már csak remélni tudjuk, hogy nem igaz a hír, és Matyukának nem csak képekről fogjuk mutogatni a kedvenc utcánkat...

Nem jártunk az állatkertben

Vasárnap annyira szép volt az idő, hogy ismét szabadtéri programot kerestünk. Mivel sikerült valahogy elcseszni otthon az időt, ebéd előtt már csak a közeli Városligetet mertünk bevállalni.

Váratlan fordulatként (hahaha) Matyu a célállomástól 5 percre elaludt az autóban, így nem volt túl mosolygós az ébredés-érkezés. Ezt fokozta, hogy szintén teljesen váratlanul és érthetetlenül több száz (ezer?) embernek támadt hozzánk hasonlóan az az ötlete, hogy benéz az Állatkertbe. Így állatnézegetésből sornézegetés, majd vadkacsaetetés lett. Részünkről. Matyi részéről pedig duzzogás, ami érthető, hisz kacsákat minden nap lát séta közben a patakban. Így végre készülhetett egy-két duzzogós, illetve "nem érdekelnek a városligeti kacsák" kép:

Aztán előkerült egy kifli...

...és oldódni kezdett a hangulat:

Délutánra igazi kisgyerekes családnak való, vasárnapi ebéd utáni programként a Pálinka és kolbász fesztivált néztük ki magunknak. Egyik legnagyobb előnye az volt, hogy ha az ember (Robi) megpróbál igazán komótosan közlekedni a városban, akkor egy elfogadható hosszúságú alvás is belefér az odaútba a hétvégén kizárólag autóban aludni hajlandó gyermeknek. Belefért.

Persze nem csak ennyi volt a program előnye, hiszen az idő továbbra is nagyon szép volt, csodáltuk a panorámát, szoptatós anyuka és sofőr apuka végigszaglászhatta a pálinka felhozatalt, és fényképezhettünk ezerrel. Lőttünk egyet-kettőt egy névrokonnal is, sok helyen felbukkant ez a Mátyás, talán régen erre lakhatott...

Segítő kezek

Aki sokat nyavalyog, egyszer csak meghallgattatik. Én néha kicsit bekattanok a házimunkától, elpityergem magam, hogy de jól jönne egy kis segítség, így nagyon megörültem, amikor felfedeztem egy kis szorgos srácot a konyhában.

Amikor meg másnap megláttam, hogy kicsi és nagy rabszolgám közösen tereget, hááát, elgondolkodtam, mennyire szerencsés is vagyok ezekkel!

Matyi kilenc hónapos

Úr Isten, mintha tegnap írtam volna, hogy Matyi 8 hónapos. És mintha tegnap előtt született volna. Puff-puff, dirr-durr, röpködnek a közhelyek, de basszus, tényleg röpül az idő!

Na, hát miről is nevezetes ez a 9. hónap? Elsőre a nagy mászós esemény jutna az eszembe, de aztán rá kell jönnöm, hogy van egy dolog, amiről eddig nem írtam, pedig talán semmit nem vártam ennyire. Körülbelül egy hete volt, hogy egy este azt vettem észre, hogy jééé, Matyi ma nem bukott. Ami egy átlag babánál ugye nem lenne nagy esemény, de hát ha egy dolog nem (volt) teljesen százas Matyuban, az ez a bukizás volt. De most már tényleg kezd a múlté lenni.

No, de akkor csapjunk is bele gyorsan a havi adatlap kitöltésbe!

Neve: Matyu, Protkó, Magyar Vándor (Anya szerint), Dudi, Didu, Dudicica (Apa szerint), Bobcsi (Nagyi szerint)
Súlya: 9810 gramm. Végre lassul a növekedés, most már csak 30 dkg-t hízott egy hónap alatt. Nem hiába, a sok fejem állás, rugózás, meg az a kis mászás csak meghozta az eredményét.
Magasság: Basszus, most jut eszembe, hogy elfelejtettük megmérni! Na mindegy, ezért már nem ébresztjük föl, elég volt szegénynek, hogy meztelenül rá lett rakva a tök hideg mérlegre.
Fogak száma: 6! És már látszik mind! Az alsó nyuszikák mindig, a felsők is egyre gyakrabban, persze leginkább akkor, amikor szétrötyögi magát azon, hogy az állát és a nyakát harapdálom, vagy Apa csikizi.
Kedvenc étel: Még mindig minden, ami nem rizs. Ma például a céklás krumplit falta akkora elánnal, hogy egyszerűen nem volt lelkem abbahagyni az előírt 3 dl-nél. Na, igazándiból megpróbáltam, csak akkora hőbörgés lett a vége, hogy odaadtam neki. De imádja a sütőtököt is, lehet, hogy ennek köszönhetően, de magára öltötte a jellegzetes Kuti színt, ugyan olyan kis sárga kínai, mint Nagyi, Pasó vagy éppen én! Kíváncsi vagyok, mikor sikkant majd fel a doktor néni a tenyere láttán, ahogy ez nálunk szokás.
Nem éppen kedvenc étel: Egyszer próbáltuk a céklás rizst, nagyon vagányul nézett ki, de Matyu nem volt hajlandó megenni. Mint tudjuk, az élelmiszerárak világszintű emelkedéséhez is hozzájárul, hogy a többi kicsi kínai is kezd leszokni a rizsről, és átpártolni például a krumplihoz. Matyu ebben is élen jár.
Kedvenc szó: Nem tudni pontosan, mert vagy magában dünnyög szép halkan, miközben tesz-vesz (etyetye, hetyetye...), vagy úgy kajabál, hogy jobb, ha befogjuk a fülünket!
Kedvenc sláger: Most talán épp nincs ilyen, viszont dj-skedik, Apa nagy örömére rátalált a házimozira, és most már nem csak a hangszórót hasznosítja mászókaként, hanem magát a kütyüt is ügyesen kezeli. Ma például bekapcsolta a rádiót, és utána megnyomott egy olyan gombot, amitől a frekvencia helyett a csatorna nevét írja ki. Nekem ezt azóta sem sikerült reprodukálnom.
Kedvenc könyv: 10 kicsi katicabogár. Reggel hangos csatakiáltással üdvözli. Rongyos, illetve bukitól ragacsos.
Kedvenc TV: Hoppá! Eddig ugye tilos volt a TV, apa képes volt a kezét is odatenni Matyu szeme elé, ha épp a nagy ritkán bekapcsolt doboz felé nézett a gyermek. De a múlt héten 8 sportcsatornával egyetemben sikerült szert tennünk Bebe TV-re is, ami osztatlan sikert aratott a fiúk körében. Esténként 10-15 percre bekapcsolódnak az "Elalszunk!" című műsorban, és megnézik, ahogy a paradicsomok, padlizsánok, a bohóc, a malacka, a mozdony és még sokan mások vidáman megfürödnek, fogat mosnak, és örömmel beugranak az ágyikójukba.
Kedvenc tánc: Magyaros rogyasztós, bár már látom, hogy a következő kedvenc a rap lesz, hopp-hopp-hopp ugrál az ágyban.
Kedvenc kép: Váratlan fordulatként visszatért Klimt, és azóta senki más nem érdeki. Reggelente (és ez már nem az a régi 9-10 órai reggel...) ott áll az ágyunk végében, hébe-hóba az arcunkba lép, és lelkesen csapkodja a falat, és (egyre nagyobb sikerrel) próbálja felérni az ágy fölötti képet. Kíváncsi vagyok, mikor fogja a fejünkre kaparászni.
Kedvenc műtárgy: Mióta órákat ácsorog Nagyi komódjánál, sok új kedvenc van. Ezek közül egy kis réztálat emelnék ki, nagyon kellemes a fülnek, amikor azt csócsálja. Persze közben azért fel- feltekint a régi kedvenc tikitakira.
Kedvenc testhelyzet: Na, ezen a téren azért komplexebbé vált a helyzet. Persze, az állás még mindig király, de ott van a remek hason fekvés, meg a fejen állás! A vicc, hogy az utolsó kettőt leginkább szopizás közben szereti űzni, ami számomra egyre kevésbé kellemes élménnyé teszi az eseményt. De már Apa számára is izzadságos munka, ha Matyuka közöttünk fekve étkezik, ugyanis ő próbálja leszorítani kicsi mókust... Ja, és a testhelyzetnél már csak a testhelyzet változtatás jobb! Szépen végigkapaszkodni járókától asztalig, asztaltól kanapéig... Éljen a kis magyar vándor!
Kedvenc vicc: Kukucs és csikimaki továbbra is remek móka. Hatalmas rötyögést lehet kiváltani állcsócsálással, nyakharapdálással. Na de ami a legeslegjobb, az a börömmm-börömm-börömmm. Minek hívják ezt? Szóval Matyu berregteti a száját, és az ujjaival birizgálja közben. Haladó verzió, hogy Apa/Anya berreg, Matyu birizgál. Ezt már olyan magas fokon űzzük, hogy ma délután tőlünk zengett (és rajtunk röhögött) egy fél bevásárlóközpont.
Kedvenc apaszívatás: Házimozi birizgálás, hangfal szerelés.
Kedvenc anyaszívatás: Mostani, rendszeresülni látszó alvási szokások, cakk und pakk!

Csíííz!

Katával és bandájának felével az ősz egyik utolsó szép napját kihasználva Gödöllőn jártunk, élveztük a napsütést, kiráztam Matyu lelkét a hepe-hupás kastélykertben, és igazán jókat derültünk a Matyit fényképező ázsiai turistákon. Vajon otthon majd mit mondanak, amikor mutogatják a képeket? "Nézd csak, sárga, csak nem vágott a szeme!"

Ui: Szerintem jó az a lila harisnya ;-)!

Játszóházazunk

Mint korábban említettem, Anya egyik őszi parájaként előjött a "jaj mi lesz velünk itt a rossz időben" kérdés, amire egyik megoldásként a hétfőnkénti fejlesztősdi játszóházasdi lépett be Matyi világába. Rendesen benyaltuk a "de gyönyörű baba" dumát, és az se tántorított el, hogy fejlesztésre igazándiból se a nénik szerint, se egyetlen Matyit ismerő ember szerint nincs szükség.

Szóval múlt hét hétfőn már ott is voltunk a játszóházban, Matyi kőkeményen végigdolgozott (tényleg!) 50 percet, bátor volt, mosolygós, határozott. Egyedül akkor nézett rám "Anya mi ez, ments már meg!" tekintettel, amikor fejjel lefelé lógott egy óriási gimnasztikai labdán, és Andi néni a lábánál fogta. Azt hiszem én is néztem volna, hogy mentsen már meg valaki. De hagyta, hogy űrhajós kiképzésnyi pörgetést kapjon a hintában, csipegette (és majszolta) rendületlenül a színes fa kütyüket, és bemerészkedett az alagútba is.

Búcsú bókként még azt tudtam meg Andi nénitől, hogy a Matyuval egyidős babák nem szokták ilyen jól bírni a terhelést, 5 percenként odamásznak anyukához egy kis bátorításért. Na, ez az, amit Matyu egyszer tett csak meg, a foglalkozás vége felé. Vagy nem csíp a gyerek, vagy nagyon ügyes. Én a kettes verzióra szavazva szépen vállon veregettem Bobit.

Ma már rutinos versenyzőként érkeztünk, simán bejutottunk, és kíváncsian vártam a múlt alkalommal beígért csoporttársat, Andrist (jééé, újabb Andris). Na, meg is lepődtem, amikor a változatosság kedvéért Bandi Andrison kívül másik két kis csoporttárs is ott figyelt anyukájával. Szóval csatlakozott "Matyi csoportjához" a nagyon cuki, állandóan mosolygó, vicces hajú Marci, a már korábban említett Bandi, és az egyetlen kislány, Melani (vagy Meláni, esetleg Melanie, nem tudom, hogy kell írni).

Az első játéknál, amikor enyhe túlzással élve az összes gyerek elkezdett vagy sírni, vagy hangosan örülni, az anyukák meg próbálták egymást túlkiabálva csemetéjükhöz eljuttatni az ismerős, megnyugtató hangot, háááát, egy kicsit elgondolkodtam, hogy jó helyen vagyunk-e mi itt. De aztán minden rendeződött, nagyon aranyosan ücsörögtek egymás mellett a kis manók, dolgoztak, ha dolgozni kellett, okosan figyeltek, ha az volt az elvárás. Ja, és szépen sorban végignyaltak minden kütyüt, majd cseréltek ;-)

Szóval minden jó, ha vége jó, kíváncsian várom a következő foglalkozást, már csak azon a parámon kell dolgoznom, hogy a sok nagy gyerek (csupa novemberi és decemberi!!) között az én picikém nehogy valami teljesítménykényszer alá kerüljön. Bár talán Pasek mondott nagy igazságot, amikor előadtam abbéli félelmeimet, hogy a Matyival nem egykorú srácokkal nehéz lesz lépést tartani. "Miért, 2003 novemberiek?"

Séta a Városligetben

Matyi mostanság rendkívül fárasztó tud lenni, ugyanis ezerrel pörög a lakásban, pakol (cipőket, papucsokat, földet, könyvet, néha játékot) , mászik (hangfalra, szekrényre, szekrénybe, polcra, Anya lábára és Apa lábára), de aludni nem nagyon alszik. Mármint egykönnyen. Így állandóan mozgásban kell lenni, vagy enni kell neki adni. Mivel enni állandóan nem lehet (bár én közel vagyok ehhez), hétvégén is nagy menésben voltunk.

Mivel szép volt az idő, szokásos nagyis ebéd előtt felkerekedtünk a Városligetbe,annak reményében, hogy esetleg Matyi alszik egyet a babakocsiban, mi meg sétálunk, netalántán ücsörgünk egy jót. Na itt lett egy kis félreértés, Matyi úgy gondolta ugyanis, hogy alszik egy kicsit (konkrétan 10 percet) a kocsiban, de nem a babakocsiban, hanem apakocsiban. Utána pedig nyugodtan tologathatjuk 2-3 órán át árkon-bokron keresztül a Ligetben, ő figyel, nehogy eltévedjünk.

A Liget tele volt, először csak a hozzánk hasonló babakocsi tolók tömege tűnt fel (bár amióta Matyi megszületett, mintha tízszer annyi baba jönne szembe...). Aztán belebotlottunk egy szívbetegség megelőzését propagáló rendezvénybe, ahol Matyihoz csábítottunk egy bucifejű valamit, aki Matyit nagyon nem érdekelte, nem úgy a kislányt, akit eredetileg nem terveztünk a fényképbe...

Aztán amikor láttuk, hogy nem lesz ebből se alvás, se napon ücsörgés, úgy döntöttünk, jobb, ha mi is kicsit felpörgetjük magunkat, csak hogy bírjuk Matyuval a tempót a hajnali kelés után.

A finom kávé után turistát játszottunk, fényképezkedtünk kicsit, kivételesen Apa fényképezett, és én bazsalyogtam Matyival a képen. Néha kell ilyen is.

Kifáradva és kiéhezve értünk vissza az autóhoz, irány Nagyi és az ebéd. Bár együtt indultunk, én 40 perccel hamarabb érkeztem és étkeztem, mint a fiúk, ugyanis Matyu cseppet sem váratlanul az utolsó 500 méteren csak bevágta a szunyát. Apa pedig még mindig egy hős személy, így vállalta álmának őrzését a ház előtt parkoló kocsiban.

Az első... (2008. szeptember 15-i hét)

A hét Matyu részéről főként a várva várt mászás gyakorlásával, részünkről pedig ennek az új tudománynak köszönhető új kihívásokkal való szembesüléssel telt. Matyu tép már ezerrel, egy új világ nyílt meg előtte. Mi is próbálunk ismerkedni ezzel a világgal, hogy az ő szemszögéből nézve ki tudjuk szűrni a mi szempontunkból veszélyesnek tűnő "világrészeket". Szó sincs agyonféltésről, aki nem hiszi, íme egy kis ízelítő, a heti mászás eredményekből:

• üvegasztal kalapálás üveg mécses tartóval (no para, de azért a kis üvegasztalon most már inkább gumi rágókából és műanyag labdából álló kompozíció díszeleg)
• a (régi) kompozíció cserepes növény tagjának megtépése, föld megkóstolása
• Apa papucsának nyalogatása, illetve foggal tépése (ez most az egyik kedvenc, szintén nem a túlaggódás jegyében, de azért 1-2 nap után lemostuk a papucsot, összekoszolta a gyerek ;-))
• Anya kedvence a 10 cm széles, 120 cm magas, így rendkívül stabil hangszóróba való kapaszkodás, álló helyzetbe felhúzódzkodás, amiből érthetetlen módon még nem származott semmilyen baleset
• viszont Nagyinál (nagykezű nagynéni felügyelete mellett ;-)) megvolt az első fejen puklit eredményező baleset szekrényre mászás közben
• Apa amúgy sem könnyű reggeli indulását pedig ajtóhoz mászással "támogatja" Matyu, Apa pedig láthatóan egyre nehezebben búcsúzik Dudicicájától

A mászás ilyen professzionális módon való űzése új fejezetet nyitott Matyu és Fánka kapcsolatában is. Most már nem csak az ölünkből nézi ezt a fekete párducot, illetve nem a kanapén heverészve nézegetik egymást (ebbe a nézegetésbe persze néha az is belefér, hogy Matyu egy újsággal szapulja a kutyát, az meg tépkedi az újságot). A héten komoly kutya után mászásokat produkált Matyi, hogy utána a kutya szájában turkálhasson, illetve Fáni könnyebben tudja nyalogatni a fülét. Na ettől most biztos sokan rosszul lettek...

Szintén a mászáshoz kapcsolódik két eheti programunk is. Múlt héten, amikor még azt hittük, hogy ez a gyerek hamarabb futja le a marathont, mint hogy mászna egy kicsit, hétfőre bejelentkeztünk egy képességfejlesztő játszóházba, egy Dévény Annás gyógytornászhoz (?) pedig péntekre kaptunk időpontot. Ezek után kezdett ugyebár mászni Matyu, de azért a programokat nem mondtuk le. Jól is tettük, ugyanis ilyen bókokat korábban csak a siófoki piacon illetve strandon kaptunk nyugdíjas néniktől, de hát ők mégsem szakértők, meg ennyi idősen minden féle hályog is nehezítheti a látást, és könnyítheti a "gyönyörű" kategóriába sorolást.

Namármost, hétfőn a játszóházban Matyu olyan formát hozott, hogy én is csak néztem. Ha lány volna, azt mondanám, hogy egyértelműen egy kis ribizli. Bújt a konduktor nénihez, mosolygott, ide-oda mászott, dumált, csinálta a gyakorlatokat, egyedül az egyik játéknál volt "gond", ahol a kis fakütyük egyenkénti kicsipegetése helyett a férfias megoldást választotta, kiborította az egész cuccot. Mindezekért kapott is rendesen: te gyönyörűség, jaj de nagyon ügyes, de barátságos... Százból százra lett értékelve, egyetlen megjegyzés a kicsit kései (?) mászás volt, de azért búcsúzóul csak megkaptuk Anya napi májdagasztóját: "ilyen szép kisfiú talán még nem is járt a játszóházban!". Szerintem sem, és az se érdekel, ha esetleg mindenkinek ezt mondják.

Dévény Annás nénihez pedig pénteken mentük, éreztük persze, hogy feleslegesen, de azért biztos, ami biztos alapon csak elmentünk. Érdemes volt. Matyu bűbáj volt, meg se nyekkent, játszott nagy vígan valami csodamasinával. Itt konkrétan az alábbiak mondat hangzott el többször is: "Ez a gyerek tökéletes és gyönyörű!". Ahhh, Anya és Apa olvad, Matyu hálából bukik egy kis mángoldot a néni szőnyegére.

Evészet téren nem tudok semmi jelentős előrelépésről beszámolni, továbbra is azon vagyunk, hogy teljesítsük doktor néni kívánságát, és Matyu beérje 3dl főzelékkel ebédre. Nagyon oda kell figyelni, az esetleges maradékot pedig gyorsan eldugni, nehogy követelje a gyerek. Ja, azt azért érdemes megemlíteni, hogy szerencsére nem vezette be Matyi a műanyagot az étrendjébe! Hö? Hétfőn tízóraizás közben egyszer csak valami nyikorgást hallok. Aztán megint. Matyi szájából? Egyből arra gondoltam, hogy valahogy leharapott egy darabot a már korában elpusztított gyümölcspürék műanyag poharából, így már bent is voltam a szájában. De sehol semmi. Jó, együnk tovább. De megint nyikorog... Újabb turka. Aztán a döbbenet, Matyi elégnek talált 6 fogat a hátborzongató fogcsikorgatáshoz. Azóta is imádja csinálni, főleg a kocsiban, és ezerrel vigyorog, ha döbbenten hátranézek...

És akkor egy kicsit rólunk, a szülőkről:

Nagy eséllyel több embernek is az agyára mentem azzal, hogy Matyu lábméretén, és a sec perc alatt (majdnem) kinőtt 20-as kocsicipőn paráztam egész héten, no meg azon, hogy nem találok rá aranyos, normális árú és megfelelő méretű csukát. Szintén nagylábú Nóri anyukája mindent megtett, hogy segítsen kétségbeesésemben, de olyan kijelentésekkel, hogy "vedd meg ezt a 20-ast, lehet, hogy még tavasszal is jó lesz" teljesen összezavart. Lehet, hogy az alatt a két hét alatt, ami a mostani cipő megvásárlása és felvétele között eltelt, nőhet a gyerek lába egy számot, aztán meg fél évig egyet sem??? Próbálok nagylábú gyermekek szüleivel konzultálni, most Michael Phelps anyukájának elérhetőségét próbálom megszerezni.

Apropó, öltözködés. Követelem, hogy innentől öltöztesse az a gyerekemet, aki ezt a trutyi időjárást kitalálta! Matyu pelenkázása, öltöztetése közben már egy ideje csak ipponokkal jutunk előre, kokával, vazarival már nem is érdemes próbálkozni. (Asszem'...) És akkor most jöhet még plusz két réteg, meg majdnem kinőtt cipő. Ne máá, Matyu vonyít, az épp szolgálatban lévő szülő pedig izzad. Csodás! (Ha már ezt a képet tettem be, akkor egy kis kalap update: Bár kiplakátoltuk a környéket, és minden villanyoszlopon Matyu képe figyel, az elveszett sapka nem került elő. Matyi alapos munkát végzett. Viszont beszereztem az elveszett sapka két tesóját: egy barnát mostanra, és egy olyan zöldet, mint a régi, jövő tavaszra. Velem ez a sapkadobáló gyerek nem tol ki!)

A hét fontos eseménye volt, hogy saját kicsi kezeimmel grissinit készítettem Matyukámnak, aki nagy örömmel csócsálta az immár ismert összetevőkből álló rágcsát. (Doktor néni múltkor beparáztatott, hogy ne adjak kiflicsücsköt a gyereknek, mert abban tej van. Erre Szupernagyi persze felhördült, hogy "Ezekben a kiflikben???". Fő a békesség alapon készült a házi péksütemény.) Aztán a sütési sikereken felbátorodva a család nagyobbik, mamutvadász hímjét is megleptem egy kis pékárúval, szombaton, majd vasárnap is isteni kenyeret sütöttem. Persze ez nem tartozik ide, de azért ne mindig (csak) Matyi legyen fényezve! Aki teheti, próbálja ki! Nekem szerintem még lesz rá alkalmam, Apuka ugyanis kijelentette, hogy ő akkor innentől más kenyeret nem szeretne enni.

Utolsó előttiként pedig egy esemény, ami Matyu által nem találtatott túl fontosnak, hiszen átaludta, de mi azért bejegyeztük a naptárunkba. Közel 9 hónap elteltével először mozdultunk ki kettesben. Nem vásárolni. Na persze nem is az Operába mentük, hanem csak moziba, de legalább nem a legközelebbibe. Ott csak esti előadás volt, mi meg valahogy a matinéra bukunk mostanság.

A hét utolsó napján pedig elég érettnek találtuk Matyut egy alkalmi szerepcserére. A jól bevált Apa fürdet, Matyu pacsál felállást vasárnap délelőtt megfordítottuk, Apa feküdt a kádban, Matyu pedig kintről irányított. (Nem, Apának nincs szüksége segítségre a fürdésnél, csak épp finisébe ért a vasárnapi kenyérsütés, amikor Apa hazaért a futásból, és mielőtt a finom kenyérillatot valami egészen más vette volna át, ez a kényszermegoldás született.)

Minden gyerek megtanul aludni?

Matyi 8 hónapos szülinapi bejegyzésénél már röviden utaltam rá, hogy aludni tanítom a gyereket. Akkor azt írtam, hogy ferberizálom, de az azért túlzás, a már amúgy is "szoftosított" módszerből próbálom kifejleszteni a mi kis humánus, de hatékony megoldásunkat. (Például nem hagyom 5 percnél tovább sírni, noha Ferber, ha jól tudom, a 20 percig is simán elmegy. Na én azt nem!)

Az első két nap elég durva volt, Matyu úgy sírt, hogy utána még álmában is hosszasan hüppögött, meg köhögött, mint a veszedelem. Na én ezt a borzalmat először endorfinnal próbáltam átvészelni (mivel más formában nem tartunk itthon, egy kis csoki ugrott elő a hűtőből), másnap pedig a "ha neki rossz, szenvedjek én is" módszert alkalmazva vasaltam a 3-5 perces "tilos bemenni" szünetekben.

Amikor nem csokit zabáltam, vagy vasaltam, kétségbeesésemben Ranschburg Jenőnek írtam levelet, hogy tessékmondani akkor én most ezzel lerombolom-e Matyi a belénk és önmagába vetett bizalmát, amit a soha sírni nem hagyással, sokat ölelgetéssel, igény szerinti szopizással, sokáig együtt alvással felépítettünk. Azóta sem jött válasz, valamit elronthattam, vagy az is lehet, hogy egy ilyen Rabenmutterrel (még mindig nem találom a jó magyar szót) szóba sem áll a doktor úr. Erre abból következtetek, hogy megtaláltam a könyvében a Ferber módszerről szóló részt, és hát nem idézném, nagyon lesújtó.

Nagy bizonytalanságomban aztán jött egy váratlan mentőöv, nagyra becsült, igen okos, és mindig jó tanácsokat adó Évike barátnémmal beszélgetve (aki nem mellesleg nem akármilyen pszichológus) előjött a téma, és ő megnyugtatott, hogy igenis kell a gyereknek egy kis frusztráció, és azt jobb, ha tőlem kapja, mint később mástól. Persze szoptatós kismama agyam (már ha egyáltalán a szoptatós kismama és az agy nem zárja ki egymást) nem fogott minden szakmai érvet, de megnyugtatott.

Ha-ha, csak aztán jött az én Évikénél is okosabb Matyukám, aki rájött, hogy ha ő most lebetegedik, akkor bizony Anya nagyon megsajnálja az ő kis lázas, nyűgös babáját, és együtt alszik vele délelőtt és délután. Így is lett...

De most Matyi ismét makkegészséges, én pedig összegyűjtöttem a bátorságomat, és bármilyen hihetetlenül hangzik, itt ülök a nappaliban, nem éjjel írom a blogot, hanem délelőtt, és Matyu alszik az ágyában!!!

Azt majd meglátjuk, mire megyünk ezzel az egésszel, de annyi biztos, hogy egy eredménye van: Matyi rászokott a hason alvásra. Ami azért nem semmi, ha belegondolunk, hogy élete első 3 hónapjában egy percet sem volt hason, aztán a következő hármat meg azzal töltötte, hogy menekült ebből a pózból...

Óóó, nyüszög, mennem kell. De aludt 53 percet, juhéé!